Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.8.a/1)
1989-05-27
t M- LJ S -az 1980. májusi pártértekezlet alapjaiban azért kirakott, akkor is, ha ez a pártértekezlet sok kérdésben mondanivalója állásfoglalása meghaladottá vált. Akkoris ha ezen a pártértekezleten az első kérdés a személyi kérdés volt, a párttagság igénye alapján és nem a programról szólt a vita. Én az uj modell döntő kérdésének a gazdaságban történő váltást, a gazdasági modellváltást tartom. Annak ellenére, hogy 20 éve ebben léptük a legnagyobbat, 1968-ban, mégis a gazdaságban kell a továbbra is a legnagyobbat lépni, ez pedig a piac és a terv viszonyának ismételt újragondolása, és méginkább a piaci mechanizmusok előtérbe helyezése, a tudatos tervezés lehetőségének szűkítése, és igy a vállalatok önállóságának,decentralizálásának növelése, a vállalati önkormányzat, egyeltalán a gazdasági tevékenységi önkormányzat erősitése. Ezt tartom a legfontosabbnak és ebbe az irányba mutatnak a lépések, ha valaki tudatosan figyelemmel kiséri ezt az időszakot, de ezzel összefüggésben a tulajdonreform, amelynek lényege, hogy a szocializmusban meg kell találnunk, és megfogjuk találni azokat az igazi tulajdonosokat, és azok nem egyének, hanem önkormányzatok, amelyek hatékonyan tudják a közösségi, termelőeszközeiket hasznosítani, érvényesíteni és működtetni. Nem megyek ebbe bele, dehát ez az átmenet nehézsége terhelt egy óriási ^ gonddal, akkor is nehéz lenne ez, ha semmiféle más probléma a gazdaságban nem lenne, dehát Önök jól tudják, hogy ez terhelt egy 16 millió dolláros nettó adósság-állománnyal, amelynek lényege az, hogy ezt a struktúra váltást ezt a modellváltást a gazdaságban nagyon szűk mozgástérben lehet megcsinál/-s ni- Azért kellett erről szólnom, mert ez nagyon szorosan összefügg a modellváltás másik lényegével a politikai intézményrendszer modelljének változásával, azért függ össze, mert csak ezen alapulhat és ha a kettő között nincs meg a szinkron, akkor a politikai rendszer modelljének változása kifog ürülni. Nem lesz tartalma. És ezzel én nem azt akarom mondani, hogy lassítani kell a politikai reformokat, hanem fel kell gyorsítani a gazdsági változást, a gazdasági reformokat. A költségvetés kivonulását a gazdaságból, a nagyobb mozgásterét a vállala' toknak, nem akarok ebbe nagyon részletesen belemenni. A politikai intézményrendszer reformjában nagy lépések történtek, és én szeretném, ha ezt nem negatívan élnénk meg. Akkor is, ha ez a pártmunkásra, a párttitkárra igenis a régi gondolkodásban sok kérdésben negativ. " - - % ' “WWW. i I i iy 1