Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.8.a/1)

1985-02-23

r WWM—nMH—ílWfa'* £■ »rtráas 1 I ) * Kliment Tibor elvtárs Erősáramú Szakközépiskola Az irányelvek több pontjában kiemeltebben, vagy kevésbé feltűnően foglalkozik a jog és az erkölcs ezen belül is elsősorban a munka- jog és munkaerlcölcs problémakörével. Sokszor elhangzott és elhangzik, hogy hazánkban állampol­gári jog a munka joga, valamint, hogy e munka tisztessé­ges végzése alapvető erkölcsi és állampolgári kötelesség. E jogunkkal és kötelességünkkel szemben nem kellően élünk­­gazdálkodunk kielégítően. Több fórumon elhangzott, elhang­zik, hogy az ifjúságot elsősorban jobb munkavégzésre kell megtanítani. Ennek végrehajtása azonban nagyon sok összetevő függvénye. Kezdem azzal, hogy gyermekünk - közösek, hiszen a szülők át­adják a pedagógusoknak életük egy jelentős időtartamára - sok területen közvetlen élményeket kapnak mind a munka joga mint a munka erkölcsi témákból. Az elmúlt években nagyon sok új iskola épült, ezek általában elismerésre méltók. Azonban, ha azt látják gyermekeink, hogy szintén nem ter­veztek ebédlőt - tanteremből folyóséból alakítanak ki ebóde­­lósi, étkezési lehetőségekhez helységet, nagyon csodálkoz- I nak. Amikor alig van olyan új iskola, ahol ne áena be vala­hol a menyezet a vadonatúj cserjék tömegesen hullanak, az ajtók, ablakok nem zárodnak a padozat burkolata csúnya, a ragasztás elenged, nehéz olyan nevelő munkát végezni e még a legelkötelezettebb pedagógusnak is, hogy ezeket hibákat , elrejtse. Nyilván ilyen körülmények között illuz orikus a pedagógusok megfelelő kihasználtságát is emlegetni. És itt kapcsolódok a pedagógusok szerepéhez is. Nem kívánom az anyagiakat emlegetni, mert amellett, hogy alapvető az ember életében bizonyos értelemben lényegesebb a meggyőződés. Ma általában a pedagógusok, nemcsak az iskolában, hanem igen f sok termelő munkahelyen is dolgoznak. A szakképzést folytató iskolákon túlmenően az általános iskolák felsőbb évfolyamán, a gátínoáziumi tanulók is részt vesznek több kevesebb ideig [ üzemi jellegű munkákba, az iparban a mezőgazdaságban. 4 6 ! I 4 C j .; ^ í

Next

/
Thumbnails
Contents