Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.8.a/1)
1985-02-23
Áh " . f .dk •*?■■' ■ laiinimirawroaaagKR*^a Ezeken a gyakorlatokon azonban igen gyakran azt tapasztaljuk, hogy sok a szervezetlenség, nem adnak kellő feladatokat a fiataloknak, igy pl. sokkal kisebb az anyagi ellenérték a végzett munkáért. E téren tehát igen sokat kellene tenni a minden meglevő nehézség ellenére a fogadé üzemeknek, hiszen az ott tapasztaltak rakodnak le gyermekeinkbe és hatnak a későbbiek során is, természetesen az őket kisérő pedagógusok is. Igen sokat emlegetjük - okkal, de sokszor nem kellő indokkal - a szülők felelősségét a HHarscfcáisaH nevelésben és az ebben való akadályoztatásukat elsősorban az anyagiak megteremtése, de egyben a közösség érdekében végzett munka miatt. Elismerve a nehézségeket még sem menthetjük fel a szülőket alapvető felelősségük a gyermekek nevelése, tanulmányi munkájuk ellenőrzése alól. Fontosnak tartanánk, hogy az üzemi, intézményi pártszervezetek kiemelt taggyűlési témaként tárgyalják dolgozóik szerepét, tevékenységét a növelő műnkébe. Teröiőöaeteően e pedagógusok felelősségét is © téren nem ssorithatjuk háttérbe. El kell érnünk, hogy elsősorban « pályakezdő fiatalokat mindaz őket képaő intézmény, mind a fogadé munkahely jobban készitse fel a várható nehézségekre. Ehhez azonban az iskolák vezetőinek több önállóságot is biztositani kell, mind munkahelyileg, mind az anyagiakban. Az ifjúsági szervezetek /KISZ/ munkájához annyi hozzáfűzni valóm van, hogy túl gyakori a vezetők fluktuációja - itt a kerületben is - és ez az irányitásban, a kapcsolatok tartásában jelentős hiányosságokat teremt. Megjegyzem, hogy a hozzászólásokat szigorúbban, tartották volna az előirt időtartamhoz, a többi hozzászóló is lehetőséget kapott volna véleménye nyilvánítására. Valamint az elhangzott hozzászólásokba ktöbb észrevételt kellett volna tenni, hiszen egy ilyen értekezlet az egymás közötti vélemények eltérésére is helyet kell, hogy adjon. 277 J jV ----------------- ---------------——--------------------------------------------__________ i MM i í '■-‘WWW- i j