Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Egyéb értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.7.a/6)
1966-02-03
, r: ■ • legyen ebben szerepük. Az az érzése, hogy bizonyos idő után az alapanyagok, vagy készletek tekintetében egy egészségesebb arány fog kialakulni és inkább olyan lehetőségek teremtődnek meg, hogy a jelentkező igények tekintetében rugalmasabban tudnak átállni és nem pedig készletek fognak növekedni. Az előtte felszólalók majd mindegyike említette a beruházások kérdésének vontatottságát. Ez is elsősorban az önállóság kérdését veti fel, mert néki, mint vállalati igazgatónál? nincs joga ahhoz, hogy egy 5 #-os alkatrészt rendeljen, vagy akár hozathasson. Amig ilyen vonatkozásban nem lesznek változások, addig a termelésben nehezen tudnak elérni eredményeket. 1964. áprilisában inditott el a vállalatuk egy 1.5 millió os beruházást, és a jóváhagyást még csak most kapták meg. Ha egy kicsit gyorsabban ment volna az engedélyezés, akkor ennek a 1.5 millió jS-nak egy jó része már meg is térült volna. Mindenki egyetért a tervvel, de hetvenhétféle csatornán kellett átmennie ós közel 2 évig húzódott a beruházás jóváhagyásánál? kérdése. Senkit nem lehet felelősségre vonni, de tény az, hogy 2 évig húzódott a kérdés realizálása. Véleménye szerint az irányelvek gazdasági életében forradalmi változsát fognak jelenteni. Javasolja, hogy már a legközelebbi időben bővíteni kell a vállalatok önállóságát a tervezésben és a gazdálkodásban olymódon, hogy az egyes mechanizmus-elemek már a reform követelményeinek megfeleljenek, vagy legalább is afelé közelítsenek. Nagy Gábor.a Villamos Berendezések Készülékek Müvek gazdasági igazgatója. tf Az az érzése, hogy az anyag további vitatása ós az egész kérdéskomplexum további bonyolítása szempontjából helyénvaló lenne. Véleménye szerint a mai helyzetet elemzőrjrészben jobban kellene érvényesíteni a politikai gazdaságtan! vonatkozásokat. Arra gondol, ami az áru, a pénzviszonyokkal kapcsolatos. Gélszerű lenne egy kicsit bővebben kifejteni, hogy hogyan kell ezeket a jövőben értelmezni • ]SM I | .• * ? C i 'am7 " —' ....................