Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Egyéb értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.7.a/6)

1966-02-03

’ tm t A hatásköröknek a kérdésével javasolja a kritikai részben és a tézisek fejezetében bővebben való foglalkozást, mert ez csak pe­riférikusán szerepel. Azoknak a hibáknak, amelyek szerepelnek az anyagban, egyik oka az, hogy a hatásköröknek a rendezése föntről lefelé ós lentről felfelé nem volt tiszta. A tézisekkel összefüggésben javasolja a vállalatok vezetői önálló­ságának egy kicsit részletesebb kifejtését. Úgy érzi, hogy ebben a kérdésben ez a legnagyobb változás, de szerepelnek olyanok is, amelyek nem lesznek realizálhatók. Erre időben kellene kitérni, nehogy valami csalódás legyen. Van egy olyan érzése, hogy a tézisek a gazdasági helyzetet ille­tően túlzottan optimizmusra vallanak, pedig nem is lesz olyan egyszerű a célkitűzések megválósitása. Számolni kell azzal is, hogy nem lehet megoldani azt az önállóságot, amire számítanak. Számolni lehet azzal is, hogy a munkaerő probléma nem alakul ked­vezően, nem lesz annyi szakember, mint amennyire szükség volna. Ebből adódóan számítani kell arra, hogy a rendelkezésre álló mun­kaerőt fentről fog kelleni irányítani. I ! Külker, kérdésében elmondja, hogy jelentős demokratikus export javulás várható a közeljövőben, do emellett nem tervezhető a tő- j kés reláció. ; A téziseknél a KGST kérdése előtte nem egészen egyértelmű. Kérdé­sei A KGST-nek milyen lesz a szerepe, a feladata meghatározása tekintetében milyen intézkedések várhatók? f Válasz t Havas Péteri Eltér attól, hogy minden kérdésre választ adjon. Azzal kívánja kezdeni válaszáé, hogy egy-kót olyan kérdés merült fel a vitában, ami nem szerepel az anyagban, igy a Minisztérium irányitó szerepe a nem állami vállalatok tekintetében, i 1 Porrugi elvtársnő a költségvetési önállóság kérdését vetette fel. Erre a vállalatoknál is nagy súlyt helyeznek. A költségvetés kér­désének megoldására még nem került sor. ? C i .................... — t i IXBWBStiBMBVKW 'J'F' >- 23 -

Next

/
Thumbnails
Contents