Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1988-01-28

>I Nem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy elképzeljük, hogy en­nek az összegnek a fele, harmada mire elég, illetve nem elég. Jó lenne, ha az életkezdési segély az állami gondo­­zottság jogán járna és nem érdemesség alapján osztódna. Pl. ne maradjanak ki az árvajáradékot kapottak, a börtönvisel­tek, akiknek a talpra állásához lehet, hogy éppen ez segíte­ne. Természetesen álljon mellette az utógondozó, pártfogó felügyelő. Visszatérve az elhelyezkedési gondokhoz, feltétlenül meg rí kell említenünk azt a volt állami gondozottak által sokszor keserűen említett tényt, hogy a megszokott munkahelyen visszaélnek helyzetükkel. Állami gondozottságukat stigmaként hordozzák, a munkáltató kihasználja őket, különösen ha már nem érzékelhető a nevelőotthon közvetlen védelme. Anyagi, erkölcsi szempontból is hátrányos megkülönböztetés éri őket. Nyilvánvalóan ez a félelem motiválja a fiatalokat akkor,ami­kor munkahelyükön titkolják múltjukat és kérik az utógondo­zót is, hogy ne feddje fel "előéletüket", még az életkezdési segélyhez szükséges munkahelyi véleményt is a legnagyobb ti­tokban, teljes diszkrécióval intézzük. Óriási tudatformálás­ra lenne szükség ahhoz, hogy az állami gondozottság az "stigmaként" ilyen a köztudatban. A megfelelő munkahely ki­választása sokszor történik információs kapcsolatok révén. A nevelők, igazgatók, utógondozók ismeretsége, közbenjárása szükséges ahhoz, hogy az állami gondozottal szemben megnyil­­f vánuló bizalmatlanság megszűnjön. Hiányzik az a segítőkész odafordulás, amely támogatná a fiatalt a munkahelyi beil­leszkedés során. Nem előnyök elvtelen megszerzésére gondo­lunk, hanem arra a "kiegészítő törődésre", melyet a család­ban élő akkor is élvez, ha megkezdi saját életét. Mi bár­mennyire is próbáljuk önállóságra nevelni gyermekeinket, ezt a hátteret egyre kevésbé tudjuk biztosítani számukra, a leg­alaposabb utógondozói munka mellett sem. ímwmúí Ja ]

Next

/
Thumbnails
Contents