Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1988-03-10
mm £ . 1. napirend: Jelentés a SZOT Üdülők Budapesti és Dunakanyari Igazgatósága pártalapszervezetének a XIII. Kongresszus óta végzett munkájáról, különös tekintettel a gazdasági vezetéssel való együttműködésre Előadó: Bondár Józsefné Kérdést tett fel: Kővári elvtárs, Hermann elvtárs, Jánovszky elvtárs, Dérfalvi elvtárs, Pálvölgyi elvtárs, Hegedüsné elvtársnő, Lakatos elvtársnő Válaszolt rá: Bondár elvtársnő, Zsombori elvtárs és Bányai János elvtárs ctct Hozzászólások Csapiáros elvtársnő javasolta, hogy a VB erősítse meg, hogy az állami és társadalmi vezetésnek van egy jól kialakított rendszere az informálás területén, s ezt a SZOT Üdülők Budapesti és Dunakanyari Igazgatósága vezetésének is gyakorolnia kellett volna. Ennek alkalmazásával könnyebben lehetett volna kezelni a változások nyomán kialakult hangulatot. Pataki elvtárs elmondta, hogy ez a pártszervezet rendkívül nehéz helyzetben működik. Az alapszervezet tevékenységét ehhez a nehéz helyzethez mérten megállapítható, hogy az egyik legjobban dolgozó pártszervezet, s a vezetőség is - az alapszervezet történelmét áttekintve - a legmegfelelőbb. Elismerését fejezte ki Bondár elvtársnő munkájáért. Szólt a Pártbizottság és személyes felelősségéről is. Egy évvel ezelőtt Bondár elvtársnővel egy beszélgetést folytattak, miszerint konfliktusok keletkeztek az Igazgatóságon belül, s azok már a munkát is nehezítették. Ekkor szeretett volna a kerületi Pártbizottság Zsombori elvtárssal is beszélgetni, de az időpontegyeztetés nem sikerült. Ezt pótolni kell. Az elmúlt két év tapasztalatait elemezve az az álláspontja alakult ki, hogy az alapszervezetnek nagyobb segítséget kell nyújtania a kerületi Pártbizottságnak, különös tekintettel a gazdasági vezetéssel való együttműködésre. Javasolta, hogy a VB ismerje el a pártszervezet munkáját, ugyanakkor állapitsa meg, hogy valamennyi gazdálkodó szervezetnél az együttműködés csak két oldalról érvényes. Mindenekelőtt a demokratikus fórumok tartalmi működtetése a legfontosabb feladat. Zsombori elvtárs elmondta, hogy négyszer kísérelte meg a találkozást Pataki elvtárssal, de mindig elutasító választ kapott. Az instruktor elvtárssal másfél év után találkozott. Nem fogadja el azt, hogy őt vezessék, azonban a demokratizmussal is tisztában van. Ami pedig a párttagság informálását illeti, leszögezte, hogy arról nem tud tárgyalni, amivel nincs megbízva.- 2 -