Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1988-03-10

Lakatos elvtársnő a külföldieket üdültető üdülőkhöz szólt hozzá. A rózsadombi üdülő pártszervezetéről és dolgozóiról szólt. Rend­kivül nagy felelősségük van abban, hogy a külföldi - nyugati - vendégek, akik millió előítélettel, feltételezéssel és előíté­lettel jönnek Magyarországra, rendkivül jó benyomásokkal távo­zik. Ebben nem lehet elválasztani a gazdaságirányítási és párt­­szervezet munkáját, ezen a területen összhangnak kell lennie. Talán a Főigazgatóságnak az indító beszélgetésre meg kellett volna hívnia a pártszervezetet, miután ebben az átszervezési munkában rendkivül sok a bizonytalanság. Dérfalvi elvtárs javasolta, hogy a VB a kiegészítésekkel együtt fogadja el a jelentést. Állapitsa meg, hogy a SZOT Üdülők ve­zetői, dolgozói az egyre nehezedő üdültetési feltételek mellett is nagy erőfeszítéseket tesznek a kulturált üdültetés, pihenés ff megvalósítása érdekében. Mindenképpen elismerésre méltó az a törekvés, hogy az üresen maradt férőhelyeket igyekszenek érté­kesíteni, lehetőséget keresnek a bevételek növelésére. Ebben a pártszervezetnek sok irányú szerepe van. Ugyanakkor már lát­hatóak azok a feszültségek, amelyek megoldása túlmutat egyfe­lől a SZOT Üdülők hatáskörén, másfelől érintik az egész üdül­tetés újragondolását. A kialakult helyzetről az anyag villan­­tást nyújt. Ezek: A bevételi források szűkülése, a költségek növekedése nem teszi lehetővé a régi üdülők felújítását, még szintentartását sem; A költségek erős növekedése magával hoz­ta azt, hogy időszakosan üdülőket kell bezárni; A dolgozók fi­zetése nem áll arányban a munka nehézségi fokával, igy jelen­tős fluktuáció tapasztalható; Az üdültetési dijak várható eme­lése egyre szelektivebben fog hatni, lesznek olyan alacsony jövedelmű rétegek, akik nem fogják tudni megfizetni az üdülé­si dijakat. Ezek megoldása, feloldása elsősorban a SZOT és a kormányzat feladata. A SZOT Üdülők pártalapszervezetének mun­kájára alapvetően rányomja bélyegét az, hogy területileg szét­­szórtan helyezkednek el, a kapcsolattartás bonyolult. Ugyanak­kor elismerésre méltó az a tervszerűség, ahogyan munkájukat tervezik és végrehajtják. Ez elsősorban Bondár elvtársnő ér­deme, aki nagy hozzáértéssel végzi nem könnyű munkáját. Ezért a VB köszönetét fejezi ki. A feladatokkal kapcsolatban meg­emlitette: A VB egyetért a SZOT Üdülők kibontakozási program­jában megfogalmazottakkal. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy ez a program csak alapját képezheti a munkának, annak konkrét megfogalmazása kerüljön bele az éves munkaterv­be; Nagy hangsúlyt helyezzenek a változások megértetésére és a politikai munka eszközeivel segitsék ennek megértését; Fo­kozott figyelmet fordítsanak a pártcsoportok informálására, tekintsék át működési feltételeiket és szükség szerint ala­kítsák át azokat; A politikai felvilágositó munka a mai vál­tozó társadalmi-gazdasági helyzetben elsőrendű feladat; Vizsgálják meg annak lehetőséget, hogy az oktatás milyen for­mában folytatható továbbá; Szintén rendkivül fontos a fia­talokkal való foglalkozás. Keressék az uj módszereket, segit­sék a KISZ szervezet munkáját. A vezetés számára a VB a kö­vetkezőket ajánlotta: A dolgozók véleményének, észrevételei­nek ismerete nélkül ma egy vezető nem tudja munkáját jól vé­­gazni. Ezért ajánljuk, hogy a vezetés tekintse át a demokra­tikus fórumok működését, annak hatásait. A VB a következőket | K ” | j_ | £ _ 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents