Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1988-10-13

A belépők és kilépők számának összehasonlításából az derül ki, hogy egyre többen maradnak, igy például 1908. első 0 hónapjában 73 fiatallal kevesebb lépett ki mint be, ami éves szinten mintegy 100 főt jelenthet, de az előző évben is 91 fő volt a különbség. Igen magas a rotáció viszont a fiatalok között a II. munka­köri csoportban, az egészségügyi szakdolgozók közül 72 be­lépett ápolónővel szemben 57 ki is lépett, illetőleg az egyéb eü. szakdolgozóknál 44/36 a be ill. kilépettek aránya. Ez pedig kedvezőtlen, még akkor is, ha létszámhelyzetünket ^ kedvezőnek, az előző évekhez viszonyítva kedvezőbbnek kell Ítélnünk, hiszen állásaink szinte teljes mértékben betöl­­töttnek tekinthetők. /Teljes betöltöttség sem adhat azonban megelégedésre okot, mivel a betöltöttből távollévők aránya /GYES, GYED, betegség miatt/ igen magas igy például az ápolónőknél 23,1 %/. A beilleszkedésről általánosságban az mondható el, hogy az új dolgozúk gyorsan megtalálják a helyüket az adott kollek­tívában. A megkérdezettek véleménye az, hogy megfelelően fogadták őket, és segítették az osztályhoz való kötődést. Már évekkel ezelőtt meghatározást nyert az új dolgozúk fo­gadása, tájékoztatása az intézetről. CT A fiatalok szakmai továbbképzését biztosítja az intézet. Az orvosok képzése ugyanis a diploma megszerzésekor messze nem befejezett. Legalább a szakvizsgáig első feladatuk a jő orvossá válás. Ezt a lehetőséget Intézetünk biztosítja min­den fiatal orvosnak. Az 52 fő fiatal orvos közül 39-en szereztek szakorvoskiké­­pesitést, közülük 4 főnek kettős szakképesitése is van. A többieknél most van folyamatban a szakorvosi képesítés megszerzése. Jelenleg különböző szakon 36 szakdolgozó tanul, középiskolai levelező tagozaton 17 dolgozónk folytat tanul­mányokat . ... . ' I I * |p lmwb&u- -É £ 1- 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents