Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1988-10-13
fif Intézeten belüli és intézeten kivüli továbbképzésben is rendszeresen résztvesznek a fiatalok, igy például a gyógytornászok és gyógymasszörök havonta egyszer kötelező képzésben részesülnek. t ! Az OTE által szervezett tanfolyamokon, továbbképzéseken évente 60-70 fő vesz részt az Intézetből, és közöttük számos fiatal is. Lehetőségeinkhez mérten mind anyagilag, mind munkaidőkedvezménnyel segítjük dolgozóink nyelvtanulását. Megpróbáljuk a fiatalokat bevonni a tudományos munkába is, ct ez azonban a pályakezdők esetében elég nehéz, mert csak keveseknek marad energiája a kutatásra,tudományos munkára, a pályakezdés nehézségei /lakás, gyerek gondok/ mellett. tó >■ ffffXflXBfftóX] Az Intézetben jelenleg a vezetők száma 30 fő. Ebből ugyan csak 1 fő 35 év alatti, de tizen vannak 40-45 év közöttiek. /Az orvos-vezetői kinevezés szabályai nem is igen teszik, vagy tennék lehetővé hogy hamarabb vezetői kinevezést kapjanak, hiszen a szakvizsgát követően tiz év szakmai gyakorlat a kritérium/. A vezetők 65 %-a az "intézet" neveltje. | Úgy érezzük, hogy a jelenlegi vezetők mellett felnőtt egy utánpótlást biztositó gárda, amely megfelelő szakmai felrí készültséggel rendelkezik, akire támaszkodni lehet abban, hogy segitse a vezetést, részterületeket képes önállóan irányítani, igy alkalmassá válhasson a leendő vezetői po> ziciók betöltésére. Szeptember hónap során reprezentatív felmérést végeztünk az intézetünkben dolgozó 35 éven aluliak körében. Az anonim kérdőív értékelése során a megkérdezetteknek több mint a fele bizonyult elégedetlennek a tudományos munkához, illetőleg a tanuláshoz való lehetőségeivel. ! ■ ! j ff. ' ff]ÍiÍ||Éff;ff [ /r ! IP fi ff1 _j L _Ji ifi ... t ó