Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1978-03-16

í s© I ' . j ' ' tályuknak megfelelő. Az eredmények e béren szorosan kapcso­lódnak a tantárgyak oktatásához, a bennük rejlő növelési lehetőségek kiaknázásához. Az eszmei, politikai világnézet elemei kialakulóban vannak. Általában az iskolai pártszer­vezetek és az igazgatók nagy gondot fordítanak o nevelési terület fejlesztésére. Több izben végeztek méréseket az eredmények és problémák feltárására. Egyetlen pártszerve­zet /Medve u. iskola/ látja csak úgy, hogy a világnézeti nevelés torén kifejtett munka nincs arányban az eredménnyel. A tanulók politikai ismereteinek szintje általában élet­koruknak megfelelő. A politikai fogalmak megértése és ezek alkalmazási képessége a 8. osztályra kialakul. A mozgalmi­politikai akciókban való részvétel, az aktivitás színvonala nem egyenletes, általában személyekhez /osztályfőnök, úttörőcsapat-vezető/ kötött. Sokszor nehéz kellően motiválni a tanulókat, s e nehéség meglehecősen gyakran a 8. osztály­ban jelentkezik. A jól sikerült mozgalmi akciókra szÍvesen emlékeznek, s nem egy ilyen alkalom életre szóló elkötelező élményt jelent az ifjúság számára. Általában esők közül kiemelkedett: hazánk felszabadulásának $0. évfordulója, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszr teletéré rendezett eseménysorozatok, továbbá jól szervezett társadalmi munkák, országjáró kirándulások, versenyek, táborok. A tanulóifjúság eszmei-politikai elkötelezőttsógót jel­zi, hogy miként vesz részt'szűkeub ós tágabb környezete [ közelében, mennyire készült föl korosztályának megfő.: o’i öon a szocialista demokratizmusra. Iskoláinkban mind az oktató­­nevelő munkában, tnind a mozgalmi életben egyre {inkább sike­rül kellő terepet biztositani a demokra üissmus lényegének és formáinak gyakorlására. Egyre felkészültebben működnek az úttörőmozgalom közéleti fórumai /csapattanacs, rajtanaos, őrsvezetők/. Többször és több helyen o teljes ifjúsági f közösség részvétele, aktivitása is kielégítő pl. az okot érintő döntések előkészítésében és ineghozatálában /házirend, programok kialakítása, magatartása és szorgalom oloirálásá stb./ Általában következetesebb fejlesztésre szorul viszont a demokratikus kötelességekből való fokozottabb részvállalá­suk /pl. afegyelem fejlesztésében, környezetük és a társa­dalmi tulajdon védelmében, a tanulásban/. Egyre jobbon kiteljesedik az ifjúság részvétele a közvetlen társadalmi környezet, a kerület közéletében. Műsorok, névadók, köz­hasznú társadalmi munkák jelzik e területen is az e rétimé- i nyékét. A pedagógusok tevékenysége az oszniei-politieai novelö­­munka terén az utóbbi években javult. A nevelőtestületek egyre egységesebb pedagógiai követelményeket állítanak az ifjúság elé. Felkészültségük fokozódott. Minden Iskoial pártszervezet fontos tényezőnek tartja az ideologíai-poli­­tikai továü'bképzés különféle formáját. A nevelőtestületek *•--------------"------------------------------------------------------_J‘ wnnmmI f .-TTmnTniniiiiiuiiiiit i n

Next

/
Thumbnails
Contents