Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1974-01-24

» több megbecsülést kapnak, akik az átlagon felül végzik a mun­kájukat. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében javasolja, hogy a jelentést és a határozati javaslatot fogadják elZavagyi elvtárs javas­latának kiegészítésével, hogy a VB nevében köszönjék meg a párt­­vezetéknek, pártbizalmiknak és a párttitkároknak a munkáját. u Határidő legyen február 28., felelőse: Mercs Sándor titkár et. | A határozatot kapják: a-*#®©' és Mercs Sándor titkár et. A VB. egyhangúlag elfogadta az előterjesztett jelentést és az első titkár összefoglalója ( szerint határozott. Ag®! Kovács olvtárs megköszöni az első napirendi pont tárgyalására meghívott elvtársak részvételét és a szünet előtt megkéri Csik­­vári elvtársat, hogy bejelentését tegye meg. 1 fNHj 1 I Csikvári Jenő elvtárs: Elmondja, hogy a Transzformátor Gyáregységből három ember megke­reste a Magyar Rádiót és egy oltani ügy kapcsán érdekvédelmi prob­­; lámákról beszélgettek a riporterrel. Az ügy kapcsán pártvizsgála­tot indítottak meg;, a VB. jóváhagyásával. Magnóra felvették a ri­portot, meghallgatták és tételesen végig mentek a riporton. A szakszervezet titkára is ott volt. Az üggyel kapcsolatosan fe­gyelmi eljárás is volt. Az egyik osztályvezető kapta. Karlik Nándor elvtárs: Milyen riport volt, mi volt a cime? | Csikvári Jenő elvtárs: "Magunk érdekében, magunk védelmében". A prémium aránytalan el­osztása, ahol történt probléma. Bizonyos gyakorlat alkuit ki, hogy a dolgozó kapott pl. l.boo.- Ft-ot és hogyané kelljen külön adminisztrálni a müvezetio a dolgozóval megbeszélte és az maga adta vissza a többi pénzt. 24 ember van közvetlenül érintve a dologban. Az Eötvös elvtárs egyértelműen állást foglalt, hogy munkáért adtak vissza pénzt. A jövő héten rendkívüli taggyűlést 4 " | tartanak és lezárják az ügyet. Ami a pártszervezetet érinti az az, hogy akinek visszaadtak pénzt, az a művezető, alapszervi pártitkár volt, ő fegyelmit fog kapni. Bár védelmet kapott és azt mondták a munkások, hogy jogosan kapta a pénzt, de mivel párttag, pártbüntetést kell kapnia. Kovács Ottó elvtárs: Ha nem ő volt a kezdeményező, hogy a munkás kapja a pénzt és a i művezetőnek adja vissza, miért kell megbüntetni? Csikvári Jenőelvtárs: Szó volt róla, hogy Papp Istvánt figyelmeztessék, do ne vonják fegyelmi alá. Az illető is tud erről ós egyetért vele. | •/• % \ HP V * li I

Next

/
Thumbnails
Contents