Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1974-01-24

r ”7.; ®® : Eh msftamií:.1.-: í­| ' í • ^ - 9 -i Karlik Nándor elvtárs: Szerinte ott más a hibás és nem a művezető. A művezető kapja meg a pénzt és nem fordítva. Ebben az esetben nem személyek ke­zén sikkadt el a pénz, hanem pénzügyi szabálytalanság volt. Csikvári Jenő elvtárs: Ebben az ügyben előfordult, illetve elhangzott nagyon sok homá­­| lyos, bizonytalan dolog, az üzemi demokrácia megsértése. Ilyen vád is elhangzott, hogy az ivócimborák másképpen lettek elbírál­va. Itt egyértelműen rágalmazás történt. Az érinttet félnek ja­vasolni fogják, hogy a polgári lirósághoz forduljon. Az egész dologra jellemző a túl érzékenység. Minden mögött a pénzt kell keresni. A Transzformátor Gyárnál 50-%^ szakmunkás és fijofi a betanított, illetve segédmunkás. A állandó jelleggel iritálást jelent. A két réteg között évek óta feszültség van. 4%-kal nőtt a bárkülönbség a két csoport között. A második csoport úgy gon­dolja, hogy egyenlő munkáért nem egyenlő bért kaptak. „ A riportban nagyon sok helyen rágalmazás történt. Nagy Ferenc elvtárs: Nem lehetne egy összegzést és kiegészítést kérni a rádiótól? Csikvári Jenő elvtárs: ___________________ Elmondja, hogy pártonkivüli ember olyan kérdéseket vet/ fel a Rádiónak, ami nem felel meg a valóságnak. A riporterrel már ott helyben több kérdést tisztáztak. Senki ne vegyen fel más számá­ra pénzeket. Aki ismeri az elmúlt évek pénz dinamikáját az tud­ja, hogy ilyen szituációkra semmi szükség, csak a művezető te­kintő j ét rombolja. I Kovács Ottó elvtárs: Ne csak a párttitkárt büntessék. A rádiós pártszervezettel kell beszélni és helyreigazítást leérni. Csikvári Jenő elvtárs: Már beszélt a Rádióval, a riporterrel is és kérték őket, hogy február 3.-án jöjjenek ki, hogy az ügyet véglegesen zárják le. A VB. a fentieket tudomásul vette. Kovács Ottó elvtárs: Egy másik bejelentés: A Budapesti Pártbizottság vezetősége kö­zölte, hogy február-márciusban kijönnek a kerületbe és egy be­számolót kell adni a X. Kongresszus óta végzett munkáról. Ennek a dokgnak a formai része az, hogy összehívják a VB-t egy rend­kívüli ülésre. Ő tarttja a beszámolót, és a Budapesti Pártbizott- i j ság vezetősége elmondja az értékelést. Az lenne a kérése, hogy szóljon mindenki hozzá, hogy az aktivitás megfelelő legyen. Jövő szerdán össztitkári értekezlet lesz. Napirend: a munkaterv­ben szereplő 1. és 2. pont. Ezzel Kovács elvtárs bezárja az ülés első részét és javasolja, hogy tartsanak szünetet. ./• /£ J

Next

/
Thumbnails
Contents