Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1972-08-01
( I : - a. -liitaAl,#,,!,,6. Ad * Tamási Attiláné szóbeli beszámolója: Elöljáróban megköszöni a kerületi pártbizottságnak,hogy lehetővé tették ezt a beszámolást,megtiszteltetésnek érzik. Elmondja,hogy a Hungária nagy vállalat,egységei több vidéki megyei és budapesti kerületi PB.-hoz tartoznak,de tudomása szerint még sehol sem kerültek igy VB.elé. Elmondja Tamásiné elvtársnő,hogy csalc két étfe látja el ezt a funkciót ezért elnézést kér előre is ha a beszámoló talán nem lesz teljes,de kérdezzenek majd az elvtársak és igyekszik válaszolni. Elmondj a,hogy a Szálló éves forgalmi terve 62 millió Pt. 26 millió lett az első félévben teljesitve, náluk a fő szerzőn a második félév,különösen a harmadik negyedév. A munkát 480 ember bonyolítja , 400 a szállóban, 80 a Vörös Csillag Szállóban a Szabadság-hegycn,amely a Budapest Szállóhoz tartozik. 90-en dolgoznak a vendégtérben,mintegy 135-en a szálló-fronton, 100-an az egyéb vendéglátó termelő helyeken, 30 fő a műszaki apparátus, 120 fő a különféle adminisztrativ munkaerő és a portások. A Szálló 280 két ágyas szobával, 560 férőhellyel rendelkezik,van egy 200 személyes éttermük ós ogy 80 személyes külön temük, 80-100 személyes espresszó,amely nyáron még a tetőterasszal bővül, 80 személyes éjszakai bár,a tetőteraszon Cola-presszó,100 személyes borozó és 20 személyes drinlc-bár, mintegy 800-900 személyt tudnak igy kiszolgálni, A Vörös Csillag kicsi,ott mintegy 40 szállóvendéget és ágy nélkül mintegy 64 főt tudnak kiszolgálni. Ott egy étterem van,több kisebb helyiség és ogy kőbistró a szálló előtt, A Budapest Szálló üzemelteti a kerületi tanács épületében levő buffét és van egy termelő hidegkonyhájuk,amely 4-5 millió forintot forgalmaz évente, A létszámhoz viszonyitva az alapszervezet létszáma kicsi,mindössze 26 párttaguk van és 3 tagfelvétel most van folyamatban. A 26 párttagból 16 férfi és 10 nő. Kor szerinti összetételük: 30 éven aluli 6 fő, 31-40 év között 7 fő, 41-50 év között 10 fő és 50 éven felüli 3 fő. A párttagság tehát viszonylag fiatal és tovább fogják fiatalítani,mert akiknek a felvétele most folyamatban van,azok is fiatalok. A párttagok közül 8 ált.isk, végzettsége van 11 főnek, érettségivel 7 fő .felsőfokú iskolával 8 fő rendelkezik. Szakképzett 16 fő, nincs , szakképzettsége 10 főnek. A párttagokból fizikai munkás 9 fő ez a tagság 35 %-a, a szálló frontján 12-en,vendéglátó helyeken 5-en, műszakon 1 fő dolgozik, 8 fő pedig az egyéb vezető,adminisztráción,áruforgalomnál,stb. végez munkát. Röviden ennyi adatot látott szükségesnek ismertetni.ha még kell valamilyen adat,kéri, szóljanak az elvtársak. Az elmondottakból látsziiqhogy kis létszámú az alapszervezetük,de ha a tömegpolitikai munka fontosságát/tekintik,akkor sokkal tekintélyesebb helyre kell tenni* A fellendült idegenforgalom mellett a külföldi és a belföldi vendégek jó ellátása nagy feladatot ró dolgozóikra. Főbb törek- i vésük,hogy közelebb kerüljenek az emberekhez legyen élő a tájékoztatás és szépítés nélkül megismerhessék a dolgozók véleményét is,hogy a félté merülő kérdésekre tudjanak helyes választ adni. L a-------------------j ■ — 1 * ' 11 1 1 1 ni i ii i i ■> ,.i m i i « . i i iii