Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1972-02-24
’ V. I A végrehajtó bizottságok rendszeresen alkalmazzák az alapszervezetek ' beszámoltatásának módszerét, E beszámoltatások általában nem teljeskörüek, hanem egy-egy alapszervezet tevékenységének az adott időszakban legproblematilcusabbnak itélt területeire vonatkoznak, és az az alapvető cél, hogy az egyes alapszervezetek beszámoltatásából általánosítható következtetéseket lehessen levonni, melyeket a végrehajtó bizottság az irányítása alá tartozó alapsgervezetekkel ismertet és hasznosítására megfelelő ajánlásokat tesz# A pártalapszervezetek vezetőségei általában jól látják el feladataikat. A munka minősége természetesen alapszervenként differenciált. Ez részben területük objektiv adottságaival, részben a vezetőségek munkájával van összefüggésben. Az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy az 1970-ben újjáválasztott vezetőségek személyi összetételük alapján alkalmasak arra, hogy területük politikai életét megfelelően irányítsák, kapcsolat az irányitó párt szervekkor A KB Titkárságának 1965-ös határozata értelmében a mihisztériumi pártbizottságokat a kerületi pártbizottság a Központi Bizottság illetékes osztályaival együtt irányítja ós ellenőrzi. ^ A határozat alapján a pártszervezetek kapcsolatai az MSZMP KB. v Külügyi- és Gazdaságpolitikai. Osztályával, a kerületi.pártbizottsággal az utóbbi években sok tekintetben szorosabbá vált. A KB.illetékes osztályai a politikai és a gazdasági munkához sok segitséget adnak, javult az informatív tevékenységük. , Ugyanakkor a KB.Gazdaságpolitikai Osztálya részéről folytatni kell azt a nemrég rendszeresített gyakorlatot, hogy az eddiginél gyakoribb ás alaposabb gazdaságpolitikai tájékoztatást adjanak a minisztériumi pártbizottságoknak, kiegészítve azzal,hogy az egyes ágazatok problémáinak megbeszéléseire is gyakrabban kerüljön sor, A kerUleti pártbizottság a pártszervezetek önállóságát elősegíti-, i a munka elvégzéséhez és a politikai feladatok megvalósításához a szükséges elvi irányítást és instrukciókat rendszeresen megadja, !Mwi ff ró7s / —J _- 18. -i______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________.__________________________________________________________________________________________________ —.-----------------------------------------------------------------------