Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1972-02-24
# • '*• *♦ '♦ \ í |fi ifi - 19 • -A kerUleti PVB rendszeresen tűz napirendjére a minisztériumokban folyó pártmunkával kapcsolatos kérdéseket, A minisztériumokban dolgozó kommunisták részt vesznek a kerületi pártmozgalom előtt álló feladatok megoldásában és ott jelentőségüknek megfelelő helyet foglalnak el, A kerületi pártbizottság 51 tagjából 9 elvtárs a minisztériumi pártszervezetek tagja, és mind a négy PB titkár tagja a kerUleti pártbizottságnak is. Egyikük a kerületi pártvégróhajtó bizottságnak is tagja, A pártbizottság munkabizottságaiban sok, minisztérlumbán dolgozó kommunista tevékenykedik, A kerületi pártbizottságnak a KB osztályaival való kapcsolatáról elmondható, hogy a Titkárság 1965-ös határozata szellemében az együttműködésben bizonyos fokú fejlődés tapasztalható, de ez még nem miríenben felel meg a határozat követelményeinek, így például a kerUleti PB és a KB Gazdaságpolitikai Osztálya között javítani lehetne a kölcsönös tájékoztatást. Ugyanez vonatkozik a KB Párt- és Tömegszervezetek Osztályára is. m ni. Összegezés és tennivalók. • A Központi Bizottság 1959-es és a Titkárság idevonatkozó határozatainak megjelenése óta a minisztériumokban működő pártszervezetek tevékenységében jelentős.fejlődés tapasztalható. Különösen érzékelhető ez a X, kongresszus határozatainak végrehajtása időszakában. E határozatok, molyok a minisztériumi pártszervezetok munkájával és irányításával is foglalkoznak, helyesnek bizonyultak. Jelenleg a legfontosabb feladat, hogy még nagyobb következetességgel kell végrehajtani a határozatban megjelölteket. r —----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------I — ff |