Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1970-04-22

\) ' V <M» W* f központi intézkedéseket, társadalmi méretű segitséget köve­telnek. Viszonylag kevés nyomát fedeztük fel a fizikai dol­gozók tehetséges gyermekeivel való differenciált foglalkozás­nak. b./ Az iskolai élet demokratizmusa mindinkább erősödik. A nevelők elmondották; hogy iskolai közérzetük sokat javult, szavuknak, véleményüknek egyre inkább súlya van. A kerület iskoláinak többségében az igazgatók támaszkodnak nevelőtestületük véle­ményére. Ebből következik, hogy a birálat - elsősorban az is­­' kolavezetős felé erősödött. Kevésbé érvényesül az egymást segitő birálat és még kevésbé az önbirálat. Az iskolai ön­­kormányzat növelésével szeretnék fokozni az iskolai demokrácia kibontakozását. Megemlítették, hogy nem mindenben tisztázott az iskola igazgatójának egyszemélyi felelős , -.vezető szerepe? az iskolai pártszervezet, a szakszervezet helyzete. Véleményük szerint nem körülhatároltak a pedagógusok munkaköri kötelezett­ségei. Sokan olyan munkával bizzák meg őket, helyek nem tartoznak munkaköri feladataik körébe. Észrevételeik, hogy az iskola életében a pedagógusok tevékenységébe sok a külső és nem indokolt nem koordinált beavatkozás, s ez nemcsak a nevelő­munka folyamatosságát akadályozza, hanem bizonytalanság és érzékenység forrásává válik. i Megállapítható, hogy a közéleti demokrácia elvi és gyakorlati igénye fejlett. Egyetértenek a párt és az állami vezetés ez­irányu elveivel és határozataival. Ugyanakkor bírálatként jegyzik meg, hogy a helyes elvek és határozatok a sok szűrőn ' keresztül a gyakorlatban nemegyszer eltorzulnak és a minden­napi életben sokat vesztenek hatékonyságukból. Többen fel­tették a kérdést, hogy miért kell hangot adni a sajtó, a rádió, a televizió fórumán is kritikátlanul minden elkép­zelésnek, észrevételnek. A társadalmi és egyéni érddk szocialista összhangjának bizto­sítását szükségesnek tartják, megítélésük szerint azonban a kívánatos helyzettől még messze járunk. A helyes elvárások | f/ LM - — - , f m

Next

/
Thumbnails
Contents