Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1967-06-22

l fi * Hallgatóink sokat vitatkoztak a nemzetközi kérdésekről is. Elsősorban % Kináról és a kinai kulturális forradalomról,, Sok szó esett a Roma-­I ■ ’ • - • ' ■ y niában előforduló nacionalizmusról, általában a román kul- és belpo-I ■ ’ litikáról. A legtöbb vita a vietnami háborúval kapcsolatosan merült I " t fel. E témakörön belül két kérdés all központban: 1. Mivel és mennyi­ben, illetőleg milyen eredményesen segítjük a vietnamiak harcát? 2. Milyen szerepe van, illetve lehet Kínának a vietnami háborúval kapcsolatban. Társadalműnkébelső_probiémáit illetően általános tapasztalat, hogy a belső osztályviszonyok jelenlegi állapotát, fejlődési tendenciáját © ós a párt ezzel kapcsolatos politikáját megértik, elfogadják, a fel­fogás pártunk politikájáról egységesedett, A munkásosztály vezető szez’epének érvényesüléséről vallott nézetek tisztultak, s a problé­mák másként jelentkeznek, mint a kongresszust megelőző időkben. Hát­térbe szorult az a nézet, hogy a munkásosztály vezető szerepe nem ér­vényesül eléggé, de szükebb körben még mindig él, Elszórtan tapasz­taltunk olyan véleményt is, hpgy a műszaki, tudományos forradalom időszakában, amikor a tudomány termelő erővé válik, miért szükséges a munkásosztály vezető szerepének hangsúlyozása. Mások viszont - más oldalról, ugyancsak szűk körben - "értelmiségi kultuszt" emlegetnek, rt Még mindig érezhető volt az a hangulat, amely a mezőgazdaság támoga­tásában és a parasztság fokozott ösztönzésében a munkásság rovására érvényesülő tendenciánkat véli feltételezni. ' A kerületre jellemzően sokat foglalkoztak az értelmiség helyzetével, a tudományos kutatás és oktatás kérdéseivel. Több helyen élénk vita volt a fiatalok magatartásáról, elhelyezkedéseiről és tanulás# lehe­tőségeiről. Itt utaltak a fiatal és idősebb nemzedék közötti ellen­tétekre és azok okaira. te- '0 , ■ \ összefoglalva: A propagandisták és hallgatók aktivitása, vitakészséga megnőtt. A konferenciák nagy többségén őszintén, kerte­­lés nélkül vetették fel mindazt,, amire úgy érezték, hogy nem kaptak jé© ■ % I Lm ........... r! r ' 'rí7'""'"'. /7;ff rí" (rí

Next

/
Thumbnails
Contents