Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1966-05-26

\ ■ -7-F időleges romlása is általános iskoláinkban, annak ellenére, hogy kerülő­, tünk szaktanári ellátottsága még mindig jobb a fővárosi átlagnál /2.sz, melléklet/. Az egyes tantárgyak szaktanárok által történő tanítása igon változatos képet mutat. Nem kielégítő a szakos ellátottság kémiából /18,2 %-ban nem szakos tanár látja el az órákat, hanem az alsótagozaton feleslegessé vált ... nevelők, illetve más szakos tanár/. Megközelítően hasonló a helyzet bio­lógiából /13,9 %/, matematikából /12,8 %/, földrajzból /8,9 %/ és fiziká­tebél /8 %/. A természettudomJmyos szaktanárok hiánya összefügg a jobban fizető elhelyezkedési lehetőségekkel is, A szakos ellátottságot számsze­rűen rontja, hogy a történelmet /19,5 %-bnn/ igazgatók és igazgatóhelyet­tesek tanítják, de megítélésünk szerint ez nem érinti a tárgy oktatásának teztovonalát, Az egyes iskolák között is aránytalanságok mutatkoznak szaktanári ellá­tottság tekintetében, Időnként - különösen a téli hónapokban - komoly gon­dot jelent a hiányzó pedagógusok szakszerű helyettesítése, bár a pedagó­gusok a bérrendezés óta szívesebben vállalnak túlórát, /Iéb. 80 szerződé­ses pedagógust alkalmazunk,/ A helyzet lényeges javulása csak abban az esetben várható, ha felettes szerveink a létszámgazdálkodás során a kerü­leti ■ ktatási Osztály részére állandó helyettesi státusokat biztosítanak. Meg kell meg említeni, hogy aránytalanságok mutatkoznak testületenként az életkort, a nemek arónjrát, a szakmai-ideológiai felkészültséget illetően I is. Mindezek alapján nélkülözhetetlenné vált, hogy az Oktatási Osztály az 1966/67-es tanévtől kezdve - az eddigi gyakorlattól eltérően - a kerü­let közoktatásügyének érdekében adminisztratív lépéseket tegyen az arány­talanságok megszüntetésére. /Vöroshadsereg-, Törökvész-, Szabadság úti iskolák.,/ Kerületi párt éo tanácsi Végrehajtó Bizottságaink határozatainak megfele­-loen lényegesen javítottuk a peremiskolák helyzetét személyi és tárgyi - ... ~ vonatkozásban egyaránt, stabilizáltuk nevelőtestületeiket, s jobb félté- . teleket teremtettünk az oktató-nevelő munkához. /Szabadság, Dimitrov, Ürömi/. Ennek eredményeként a korábban meglévő leglényegesebb különbsége­ket jórészt felszámoltuk, Hozzájárult ehhez az is, hogy az utóbbi években bekövetkezett vezetői változások igen jótékonyan hatottak, /igazgatók, igazgatóhelyettesek cseréje/. Megállapítható, hogy testületeink stabilak, s az évenkénti fluktuáció minimálisra csökkent,amelyet elősegít az a kö­rülmény is, hogy pedagógusaink jelentős része kerületi lakos,/Kb, 60 %/<= • a / 4 •-H- .q ^ >'■’ 6" i F - ■ . ' " “ r

Next

/
Thumbnails
Contents