Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1966-05-26
j '/itörítörírí ■ ■■ rí , / ..rí;rá j I ‘ ' ] I ) " J ■ I i ) - 6 -Bár az utóbbi években jelentősen javult intézményeink tárgyi ellátottsága, felszereltsége, javultak az oktató-nevelő munka feltételei, mégis évekre van szükség ahhoz, hogy az uj tanterv követelményeiből adódó feltételeket maradéktalanul biztosítani tudjuk, /Előadótermek, tanülókisérletek bevezetése stb./ Középiskoláink helyzete még kedvezőtlenebbe A korábban meglévő középiskolák mellett kiépítettük a dolgozók 2 önálló gimnáziumát, amelyek igen jelentős szerepet töltenek be a kulturális forradalom megvalósítása terén. * /loz. melléklet/ Négy év alatt jelentősen emelkedett a szervezett továbbtanulásba bekapcsolódók száma. Eredményeinkhez tartozik, hogy ma már kerü-* létünk szinte minden tanköteles korban levő tanulója nemcsak elvégzi az általános iskola VIII, osztályát, hanem valamilyen szervezett formában tovább is tanul, fi .1 | A fejlődés azonban nem gondoktól mentes. Az elmúlt évek során kialakult az a szemlélet, amely a továbbtanulás egyetlen lehetséges formájának a ., középiskolák nappali tagozatára való közvetlen bekapcsolódóst jelentette. Társadalmunk jelentős részében ez a nézet a fizikai munka szerepének helyrn értékelésével párosul. Ez gyakorlati okozójává vált annak, hogy az oktatásba bekapcsolódottak számszerű emelkedésével nem tarthatott lépést a tárgyi feltételek megfelelő biztosítósa. Jelenleg középiskoláink terhelése a végső határig feszített, A Rákóczi Ferenc és a Hámán Kató Gimnáziumban mindmáig nem sikerült, felszámolni a vándorosztályokat, /A tanulócsoportoknak nincs állandó tantermük./ A ke-^ rületünkben működő középiskolákban az egy tanulócsoportra eső létszám jóval a fővárosi átlag felett van, /2,sz» melléklet./ Több osztályunk létszáma meghaladja az 5o főt, /Rákóczi Ferenc Gimnázium,/ ” 1 * . ’ ■ - ■ ** i I A mo. .tövek . lett terhelésre jellemző, hogy ma kerületünk egyetlen középiskolá. óba több tanuló jár, mint a felszabadulás előtt valamennyi középisko-? lába. Az állandóan emelkedő létszám miatt igénybe kellett vennünk a korszerű középfokú képzéshez nélkülözhetetlen kémiai, fizikai, biológiai előadótermek jó részét is, Nincsenek középiskoláinkban megfelelő szertárhelyiségek, KISz klubbok, olvasószobák, stb. sem, A fejlődés ellenére sem kielégítő a szertári- és szemléltetőeszközökkel való ellátottság. • Személyi feltételek tekintetében intézményeink ellátottsága jónak mondható, A négy év előtti pedagógushiányt felváltotta a feleslegessé vált pedagógusok elhelyezésének a gond;"... Ezzel függ össze a szakosellátottság » / o / * fi G-á ' I Lfl li JÉ r