Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1957-11-21
i 1 Epén a téren két véglet nehezíti a helyzetünket. A vállalatok és üzemek a társadalmi tulajdon ellen elkövetett bűntetteket nem mindig jelentik fel. Nagyon sok embert futni engednek, olyankor viszont, amikor még is a biróság elé visznek valakit, azt szeretnék, hogy egyetlen kis* ragadott sokszor nem is kivételes sulyu ügyben a biróság rémületet keltőelrettentő ítéleteket hozzon, Ezzel szemben olyankor, amikor nem ők kezdeményezik az eljárást, hanem kívülről indulnak el a szálak, az ellenkező végletbe esnek, inkább enyhitehi akarják a büntetést, inkább gyönyörű igazolványokat állítanak ki a vádlott munkához való viszonyéról, sem hogy a biróság mellé állva elősegítenék ezt, hogy az ilyen cselekmények elkövetőivel „szemben egy egységes közvélemény alakuljon ki. Le? kell szögezni, hogy a társadalmi tulajdont kint a gyárban a helyszínen főleg preventív intézkedésekkel, főleg a megfelelő közszellem kinlakitásóval lehet-megvédeni. Ka ez nem történik meg, a legerélyesebb Ítélkezés is hiábavaló. A vádlottak száma szerint a következő kimutatás ad tájékoztatót a társadalmi tulajdon ellen elkövetett büntettek ügyében alkalmazott mértékről. Elit élés 1957-ben felmentő pénzbün- felfügg,, 1 éven aluli 1 éven felüli eIbiről*3' • * +/■'. •• + . Lox-USn* .börtön börtön 75 8 16 17 16 18 A-P.Qlg.ágok javai elleni bűntetteknél. Ezek tekintetében a büntetés kiszabás a következőképpen alakul: 1957-ben felmentő pénzbün- felfügg. 1 éven aluli 1 éven felüli tárgyaltak' Ítélet tát és börtön börtön börtön összesen 75 8 17 13 15 22 YMeglepő, hogy úgy a társadalmi tulajdon elleni büntettek, mint a polgárok javai ellen vétőkkel szemben közel ugyanolyan számú itéietet hoztak és úgy látszik mintha a polgárok javai ellen elkövetett.bűntettesekkel szemben lenne szigorúbb a biréi gyakorlat. /Az egy éven felüli börtönbüntetések száma a polgárok javai ellen elkövetett büntettek esetében több, a társadalmi -tulajdon ellen vétőknél a felfüggesztett börtönbüntetések száma nagyobb./ Ennek az az oka, hogy a társadalmi tulajdon elleni büntettek elkövetői nagyon sok esetben állandó munkahellyel rendelkező gyári dolgozók, viszont a polgárok javai-elleni bűntett miatt elitéltek sokszor foglalkozás nélkül álló csavargók. Ezek esetében természetes,, hogy sokkal szigorúbb büntetést kell alkalmazni. 4 »• . erősza^ bűntettnél. A Rajk Ügy napirenden tartása és azok a hangok, amik erősznkazerveinket, oz államvédelmi hatóságot, a rendőrséget# a bíróságot le vrY-<v járatni, nem voltak hatástalanok. 1956. október előtti hónapokban sokkal kevesebb volt a biró-öág elé vitt hatósági közeg elleni erőszak, mint az azelőtti és ©z azutáni esztendőben. is 14