Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1957-11-21

r * ' ■ s Dr, Nagymegyeiynek Bőd Péter volt oz adminisztrátora. *j.<-,n.Hp&®p8 figyelés ;utérvrI9.56. Október/elején raátaütésszqrű .yizsg^ürtqt tar­tottak és ékkor kétségtelenül megállapít ást nyeri:- hogy Bőd./aki. egyfeen 'illetékbélyeget is árus it ott, ■ nagyon sok- esetben, fő lég a'kkpr, amikor egy ügyben töbosz'^ forint bélyeget kellett leróni azzal, hogy nincs elég bé­lyege, nyugtáx adott a pénzről éa megígérte, hogy a bélyeget majd ő fogja leragasztani. Ilyen esetben az irattárból elővett egy régebben befejezett ügyiratot és erről vette le a bélyeget és tette át a friss beadványra. Bőd a fegyelmi, majd az' ügyészségi nyomozás sorén beismerte a cselekmény elkövetését. Tekintettel árrá, hogy havonta sokezer forintot tett ki a le­szedett bélyeg, az Ügy további nyomozást igényolt. Bőd azonban október 23i-c után Angliába disszidált, igy az eljárás értelmét vesztette,. ■ Az előzetes ellenőrzés és nyomozás során nagy; problémát jelen tett, hogy Bőd-, bizonyos nyomozati cselekményekről előtte értő "ült.. 1937 elején ugyan­ilyen természetű'anyagi visszaélés miatt "lebukott" a fővárosi ügyészség irodavezetője is. Nincs kizárva, hogy az ügyészségi "kartárs" igyekezett ' a bélyegügyekben nyomozó ügyészt munkájában akadályozni és ő figyelmeztet­­^ te Bőd Pétert; * " 1956 október ellenforradalomnak a II. kerületi bíróságon nem volt vissz­hangja. A II. kerületi bíróság állományéban tartozó egyik biró résztvett azokban a megmozdulásokban, amik az igazsógügyminisztériumban folytak le és köve­telték Molnár Érik lemondását. Ezt a birót állásából e miatt elbocsátot­ták. •*-í ’■ . • • * | • .< . y * -j; ■ . \ , • • - *, ■ :p. ."V Y ?'*'' 1’i \Y a. Egy másik biró férje a Vörös Kereszt ügyből ismert Szekeres; János. \p)z a biró azért, mert férje súlyos bűncselekményeket követett’ Vél, lemondott állásáról. Lemondását a miniszter elfogadta. WM «wu ' 1 / Y ^ kerület birói kara egyébként o Nagymegyery éra óta kicserélődött. Mind­össze a munkáskádert támogató munkósszármazásu'bíró éa még egy értelmisé­gi származású polgári biró maradt meg a helyén. A többi megvált 0 kerület­től# de ez igazságügytől is. Fegyelmi:éljórást senki ellen nem folytattam le; a dolgozók fegyelmezet­ten végzik munkájukat és a-szellem általában jó?, .. ... Y • .h \J‘ ' V • í , Y ... s. , . , • f 1 * ni. . .... é _ - • . - 7. ■ A büntető'és polgári ügyszak, ~ l»/_A.,büntető._ügyszak, Az- összes büntető ügyek - kivéve a demokratikus óllomrend elleni bűntet­teket , a gyilkosságot, a szándékos emberölést és a hal/ '7.büntetendő cselekményeket - a járás, illetőleg 0 kerületi biróságLvZ.tartoznak. A kerületi bíróság elé tartozó büntetőügyek két részre oszlanak. Olyanok­ra, amikben az ügyész képviseli a vádat és olyanokra, amikben a sértett fél, a magónvédló tesz feljelentést és képviseli a vadat. ' ^ Lm

Next

/
Thumbnails
Contents