Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1988-04-20
maMMraBMMRimicOTi •ammmmmmammmemK:-/- 4G-i- 5 -Tulajdonképpen három olyan kérdést szeretnék említeni ami úgy Ítélhető meg Y^ if száunkra, hogy olyan árnyalatni, vagy árnyalatninál nagyobb különbség van amit azt hiszem érdemes szóba hozni. Az egyik ez a gazdaságpolitika megítélésének a kérdése. Azokkal a fő megállapításokkal mely a dokumentum tervezetben szerepel egyetértünk, úgy Ítéljük meg, hogy van egy látszólagos ellentmondás a helyzetértékelés és a tervek között. Ennek pedig feltehetően az a fő oka, hogy a gazdasági- társadalmi kibontakozás programját melyet természetesen elfogadunk, magunkra nézve kötelezőnek tartunk és hadd tegyem * I hozzá mint államigazgatási dolgozó a kormány munkaprogramját is természetesen nagyon fontos dokumentumnak tekintjük és igyekszünk a magunk részéről mindent megtenni, úgy Ítéljük meg, hogy mégis van egy olyan hiány amit nem lehet benne hagyni. Nevezetesen az, hogy nincs egy olyan hosszutávu gazdaságpolitikai koncepciónk amely nélkül pedig azok a részpolitikák melyek önmagában többé-kevésbé helyesen szerepelnek a dokumentumokban, nem hozhatnak eredményt. Feltehetően az a néhol túlzott elvárás vagy látszólagos ellentmondás amit sokat felvetettek nálunk is a vitákon, máshol is előadódhat, ezért úgy Ítéljük meg, hogy feltétlen szükség van egy olyan határozatra amely előírja az országos pártértekezlet határozatára gondolok természetesen, hogy ki kell dolgozni egy hosszutávu gazdaságpolitikai koncepciót. A másik kérdés amihez szeretnék hozzászólni, itt már Ágoston elvtársnő is utalt rá, ez a pártdemokrácia kérdése, úgy tűnik számunkra, hogy pártdemokrácia szélesítése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a párt továbbra is betölthesse a vezető helyét és a politikai intézményrendszer reformját az elhatározott módon és mértékben végrehajthassuk. Ennek több eleme az anyagban szerepel, mégis úgy tűnik, hogy ezt átfogóan is célszerű végig gondolni. Jó néhány olyan kérdés felmerül pl. ami itt elhangzott a frakcidzás tilalmára vonatkozik. Úgy ítéljük meg természetesen, hogy ezt nem lehet ugyan lebecsülni és a frakciózás tilalmára továbbra is a cselekvőképességhez szükség van, mégis ma nem ez a fő veszély hanem, tehát nem az a fő veszély pl., hogy a párttagjai a párt-fórumokon kivül képviselik esetlegessen a párt vezető szervei álláspontjától eltérő nézetüket, inkább a közömbösség a fő veszély, az hogy nem fejtik ki véleményüket, nincs meg a lehetőség a tisztázó vitákra. fl' fi i i --------------------------------------------------------------------------------------------------------------i