Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1975-03-26
1 p' A következő nagy kérdéscsoportként említi megi 2./ Az ideológiai területet: ff mtmOÜ B WR üvrM . Bffijfc'1. . A szocialista építés előrehaladásával növekszik a párt ideológiai tevékenységének jelentősége, ezért politikai egyetértésben az ideológiai egységért kell küzdeni. A párt egyik fő erőforrása volt és kell, hogy maradjon - jelenti ki - a politikai egység. Az ideológiai területen fő feladat, hogy a társadalom politikai egységére támaszkodva fejlesszük tovább a tömegek szocialista tudatát. Még világosabban tudatosítani kell, hogy politikánk a munkásosztály politikája és nem sze-Jellemzője, hogy képviseli a parasztság ós az értelmiség céljait is. Ebből világosan következik, hogy ennek a politikának továbbfejlesztése erősiti a szocialista jellem kialakulását. Az egyik építőipari munkás kongresszus felszólalásában igen szépen fogalmazta meg a szocialista jellemet; "Marxék arról szóltak, hogy a munka tette emberré az embert, a szooialista munka pedig képes arra, hogy szocialista embert neveljen." Nem szabad elfeledni Kádár elvtárs szavalt sem; "a tudat megváltoztatása,gyökeres „átalakítása, korszakos feladat," most a hogyan A marxista világnézet erősítésében viszont több segitséget kell kapnunk a társadalomtudományoktól, az egyetemektők, a marxista propagandistáktól és a pártszervezetektől. Kiemelt feladatként határozták meg azt, hogy az elméleti munkában, a szocializmus propagandájában erősiteni kell az életet, a szocialista tevékenységgel való kapcsolatot. Idejében kell feltárni és elemezni a fejlődés igényeit és alkotó választ kell adni társadalmunk fejlődésének kérdéseire. A békés egymás mellett élés kérdésének elemzésében Brezsnyev Elvtárs hangsúlyozta, hogy a következő időszakban az eszmék harca nagyon fontos lesz, hiszen a két társadalmi rendszer békés egymás mellett élésének egyik alapfeltétele a hatékonyabb, érvelőbb eszmeipolitikai munka, a marxista világnézet tudatosabb, magasszintübb képviselete. A harmadik nagy kérdéscsoport: I 3./ a párt, a párt belső élete: A Magyar Szocialista Munkáspárt politikájáról a külföldi testvérpártok nagyon őszintén, elismeréssel beszéltek. Kifejezésre juttatták, hogy a párt jellemzője, hogy országon belül megszerezte a bizalmat, de a határokon kivül, a nemzetközi munkásmozgalmakban is tekintélye van. £ É É v 1 L ...------------------, I