Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1975-03-26

I " 5# Most a fő feladat a párt egységének erősitése és azt folyamatosan magasabb szinten biztosítani* Irányítsa és ellenőrizze a szocialis­ta épitőmunkát, szervezze és mozgósítsa a dolgozó népet, A fejlett szocialista társadalom épitése során különösen fontos a párt társa­­dalomirányitó tevékenységének fejlesztése# Igen fontos, hogy a párthatározatokat egységesen értelmezzék, s arra építve minden szinten, minden területen kell a feladatokat vég­rehajtani. A párt egységét jól érzékelteti Kádár elvtárs szavai: "A párt 24 ezer alapszervezetónek ós minden tagjának mindenkor egy­­irányba, együtt kell lépnie." Kádár elvtárs záróbeszédében is utalt arra, hogy "a tanácskozás tulajdonképpen nagyon hasznos tanácskozás volt, mert öt nap alatt kialakítottuk a következő időszak tennivalóit, nagy egységben, nagyon kollektíván." Nem volt könnyű feladat - jegyzi meg, de a neheze előttünk áll, mert a kongresszus befejezésével megkezdődik a munka, s dolgozni kell a határozatok végrehajtásáért* A határozatokaf'minden szinten, minden területen" a gyakorlatban bizonyítani, végrehajtani kell, melyért felelős minden pártszervezet, minden kommunista, minden vezetp a maga posztján. m1./ A bizalom kérdése, itt emlitit meg, hogy a legjobb tanulság a de­cemberi határozat fogadtatása volt, a párt őszintén, nyiltan tár­ta fel azokat a gondokat, problémákat, ami népgazdaságunkat érin­tették, amit az ország előtt ismertettek és erre a nyilt, őszinte beszédre egyöntetű volt a válasz. 2,/ A vezetés kérdése, amit már egyébként is emlitett. Itt egy nagyon igaz, nagyon szokatlan, de nagyon igaz mondatot kiván idézni: a vezetés mindig bizalmat és hatalmat jelent, de ez a hatalom nem személyi hatalom, hanem az osztály hatalma. Ezzel a hatalommal azonban élni kell, és aki tud vele élni, az céltudatosan biztosítja a fegyelmet, az okos, kollektív munkát. Viszont határozottan ós egyértelműen kell fellépni azokkal a ve­zetőkkel szemben, akik nem élnek ezekkel a jogokkal, de azok el­len is, akik visszaélnek, A vezetőknek példát is kell mutatni a gyakorlatban, a munkában, a magatartásban, képesnek kell lennie arra, hogy a feladatokkal,- amivel megbízták - megfelelően szervezze, magával tudja vinni azt a kollektívát, amit irányit. A kongresszuson sok kis kedves epizód volt, az egyik elvtársnő vitatta ós ki is kérte: a munkások nem egyszerű, hanem nagyszerű munkások. A kongresszus témáját még lehetne folytatni, de megállapítja, hogy a határozatokból egy dolog következik: biztosítsuk a határozatok nagyon gondos tanulmányozását és igy szervezzük meg a végrehajtást. M c

Next

/
Thumbnails
Contents