Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1972-04-19
: ' 4 . % , ; mmmmmmmmMmmmm mi i inmm n a. r tel BT - I í > s nál nagyobb volt e taggyűléseken. A legkevesebb 75%-os, sok helyen % 100%-os volt a megjelenés. A körzetekben is 80%-os volt a részvétel. A megjelentek 20-30%-a szólalt fel a taggyűléseken. Alapjában munkaértekezletek voltak. Főleg a helyi témákat beszélték meg és ezen belül elsősorban a pártélet különböző területeivel összefüggő jelenségeket tárgyalták meg. Nagyon nyíltak, őszinték voltak, bátor kritikát tapasztaltak sok helyen és megfelelő vitaszellem alakult ki. Az előkészítés munkája: rendben, szervezetten, időben lezajlottak a taggyűlések. A kerületi EB. és a helyi pártszervek nagy figyelmet fordítottak erre. A beszámolók általában kollektív munkával készültek, de egyéni felelősséggel. Minden pártvezetőségi tag leadta véleményét saját munkájáról. Sok helyen megelőzték pártcsoportértekezletek a taggyűléseket. Sokkal inkább kollektív tapasztalatokra épülő beszámolók születtek, mint korábban. Egyéni beszélgetéseket is folytattak a bizalmiak a párttagokkal és ezen tapasztalatok felhasználásával készültek a beszámolók. A kerületi EB. értékelte az apparátussal együtt a pártmunkát és mindenütt egyetértettek ezen értékeléssel, az alapszervezetek munkájáról. Néhány helyen voltak nem jelentős eltérések. A beszámolók általában 40-50 percesek voltak, főleg helyi kérdésekről szóltak. Ezen belül a Eárt belső kérdéseivel összefüggő problémák kerültek a beszámolók előterébe. A gazdasági és politikai feladatok körvonalazva voltak, de az 1972. évi feladatok körvonalazása nem mindenütt történt meg. Nem volt egyértelmű az instrukció, hogyan foglalkozzanak ezzel a pártvezetősógek. Jelentős mértékben fejlődött az alapszervi vezetőségek önállósága, önállóan értékelték, elemezték saját tevékenységüket, nem általánosan, hanem nagyon konkrétan, munkaterületre, személyre szólóan alkottak véleményt. A beszámolók alapállása volt) hogy hol tartunk, mit tettünk a X. Kongresszus határozatainak végrehajtásáért. Azt tapasztaljuk, hogy a tagság a Kongresszus után több mint egy esztendővel helyeselte a Kongresszus határozatát, állásfoglalásait és a taggyűléseken még erősebben követelték a Kongresszus határozatainak következetesebb, magasabb színvonalú végrehajtását. Jobb, következetesebb ellenőrzést kértek az országos szervektől, a kerületi Pártbizottságtól ós önmaguktól is. Nem elégedtek meg a f párttagok azzal, ha a partvezetőség személytelenül bírált, hanem kérték, hogy a mulasztásokért személy szerint ki a felelős. Ez is fontos pozitív eredmény, hogy nem elégszenek meg általános megállapításokkal. A tagok nagy többsége kérte, hogy jobban támaszkodjanak a párttagokra a politikai és gazdasági vezetők. Vonjuk be őket a gondok megoldásába, jobban mint eddig. Ne csak tájékoztassuk a parttagokat, hanem ezen túl a döntések előtt vonjuk be őket a feladatok kialakításába. A gazdasági vezetők ne csak agitátoroknak fogják fel a kommunistákat, hogy agitáljanak a terv végrehajtására, hanem együttes erővel vonják be az érdemi munkába is őket. A párttagok nagy többsébe hathatósabb támogatást igért az alapszervi vezetőségeknek a további munkához. A taggyűléseken konkrét felajánlkozás is volt erre. Követelték a tagok az alapszervi vezetőségektől, hogy jobb, szervezettebb pártcsoport munka alakuljon ki, ahol a feltetelek erre i ---------------------.