Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1971-02-11
r Mondanom sem kell, hogy az állami élet demokratizmusának kifejlesztése egyre nagyobb felelősséget jelent. A kommunisták számára is megnőtt feledatokat jelentenek. A másik igen lényeges dolog, hogy a népfront jelleg fokozására kell törekedni, ez annyit jelent, elő kell segíteni, hogy minél több pártonkivüli kapcsolódjon be a politikai életbe. Lényeges változás történik a jelölőgyülések vonatkozásában. A megváltozott jelölő-gyűlés szerepe komoly feladatat jelent a kommunisták részére. A kommunisták természetesen elsősorban a Népfront által jelöltet kell, hogy támogassák, mivel több jelölt is lehet egy-egy tanácstagságra, vagy országgyűlési képviselői funkcióra, nem jelenti azt,hogy az "igen"-lést csak a Népfornt jelöltre mondhat az elvtárs. A pártsbervezetek, a tanács kialakitja a maga elképzeléséit, a párttagság feladata, hogy ki áll jón ezeh „javaslatok mellett. De - mint mondottam - még egy jelölt van - nem jelenti azt, hogy ellene kell, hogy szavazzon. Ugyanis az uj jelölési módnál nem feltétlen muszáj, hogy csak egy jelölt legyen. Maga a Népfront is kezdeményezhet esetleg két jelöltet, I^en komoly feladatok várnak ezen a téren a párttagságra, főleg a lakóterületi kommunistákra, mert fel kell íXXXi mérni a közhangulatot , a lakóterületi elvtársaknak ismerni kell, hogy kik azok a tanácstagok, akik munkájukat lelkiismeretsen, komolyan végezték és végzik, s a lakosság is megvan elégedve munkájával, bizik bennük. 0 Alapvető szempont az, hogy politikai kifogás ne legyen a jelölt ellen, tehát olyat kell javasolni, akinek megválasztása valószinü. Persze nem jelenti azt, hogy nekünk a több jelölt megválasztását kell erőltetni, azonban ha ez megtörténik egy-egy politikai választási körzet területén, a kommunistáknak nem csak a Népfant jelöltjére lehet az "igent" kimondani. Ezzel kapcsolatban pedig rögtön logikusan következik az, hogy igen komoly feladatok- előkészitő felvilágositó munka szükséges - várnak ránk a választások lebonyolításával kapcsolatban. Eddig az u.n. "passzív" választásokat ajánlottunk. M st viszont, amikor több jelölt is lefcet - mondjuk két jelölt van - akkor arra kell ösztönözni, hogy az egyik nevet mindenképpen ki kell huzni, mert ellenkező esetben érvénytelen a szavazat. A jelenlegi választási rendszernél nem dönt a sorrendiség sem, tehát valaki azért npm húz ki nevet, mert a „sorrendiség úgyis az első jelölt javaxra dönti el, nem a jelenlegi választásnak megfelelően -jár el, s igy ezzel is az érvénytelen szavazatok számát nüveli. Tehát ezen a területn is - a felvilágosító munka keretében- komoly feladat vár a kommunistákra. A harmadik változás a közvetlen választás területén van, ugyanis a jelenlegi választási rendszer szerint qsak a kerületi tanácstagokat /75 %.át/ választjuk meg, s a megválasztott kerületi tanácstagokból tevődik össze a főváror si tanácstagok száma. X ■ k | - 2 » l í : re li