Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1971-02-11
-; r Tehát úgy kell választani a kerületi tanácstagokat, hogy * adott esetben a fővárosi tanács tagjai is lehessenek. ' ■', ff A fennmaradó 25 %-ra politikai szervek tesznek javaslatot, de azokat is meg kell választani. A következő változás a választói nébjegyzékkel kapcsolatosa? lesz. Az eddigi gyakorlat szerint először elkészítettek egy u.n. "ideiglenes" választói névjegyzéket, s később a végleges. Most pedig rögtön a végleges választói névjegyzéket készitik el, s azoknak a választópolgároknak, akik a névjegyzékből kimaradnak, azok részére ideigelnes, illetve pótjegyzéket készítenek. Ebből is látható, hogy a tanácsapparátusára ezen a téren igen komoly feladat fog hárulni. . Amint láthatják az elvtársak, az előterjesztett anyag elég szoros határidőket rögzít, de ha azt vesszük figyelembe, hogy IV.25-ffig nincs olyan sok idő, s a pártszervezet teknek is nagyon fel kell készülni, akkor indkoltak ezek a határidők. Néhány fontosabb eseményt, dátumot kiemelnék: III.5-ig taggyűlésen ismertetni kell a tanácsválasztások jelentőségét, politikai feladatait. III.15-30-*g meg kell szervezni a jelölőgyüléseket. I III. 20-ig választási naggyülést kell tartani - ez a mi kerületünkre is vonatkozik. Igen lényeges ezeknél a feladatoknál a munka jó összehangolása, s még a leggondosabban előkészített munka esetén is elfordulhat egy-egy keresztintézkfedés. Mint már többször hangsúlyoztam, a körzetekre, a Népfrontra, a Tanácsra - főleg az utóbbira - igen komoly szervező munka hárul az elkövetkező hetekben, a jó munka elvégzéséhez szükséges a jó információ, alapos felmérő munka a [ lakóterületen, a munka legnagyobb .része most a körzeti pártszervezetekben van, azonban az a kérésünk az üzemben dolgozó elvtársak felé - bár nagyobb részük nem itt a kerületben lakik,- hogy ha lakóterületükön felkérik a választásokkal kapcsolatban munkára, azt vállalja el, a másik pedig az, hogy nem közömbös a kerületi pártbizottság tagjainak, hogy ebben a kerületben hogyan zajlik ► m Ül 1 le a ^ácstagi és országgyűlési választás. Az elvtársak figyelmét külön felhivom a jelölőgyüléseken való részvétel fontosságára, mert épp az a terület, a&ol a kommunisták igen sokat tehetnek, í 1 ■ • E rövid bevezető után kérem a pártbizottság tagjait, hogy a VB ajánlására az anyagot igy fogadják el. Kérdések: Dr. Kunné: A most folyó választásoknál milyen szerep vár a pedagógusokra? A pedagógusok igen szívesen vállalkoztak az elmúlt választási ciklusban is a politikai, szervező munkára, most is szivesen teszik, azonban inkább az a kérésünk, hogy az adminisztratív munka ehlyett politikai megbízást adjanak réstünkre. Egy-két keserű tapasztalatunk volt az I - 3 -Ilii ff | •