Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1965-05-27

f Qrosz elvtárs: Szintén a pártba való felvételhez szól hozzá. Felhívja a figyelmet, hogy nagyobb gondot kell forditani a 24 évesek felvételére, mert ugyan szerinte nem báj, ha az idősebbek is rá­jönnek, hogy a pártban a helyük, de a Kisz. ffeladata szerinte 'valahogy e) laposodik, akkor amikor nem nevel megfelelő párttagjelölteket. Itt van komoly tennivalója a"pártszervezeteknek/ * A másik, ami szorosan ehhez tartozik, az iskolai nevelés kérdése. Mint tudjuk jóval fejlettebbek a mai fiatalok, mint mi voltunk, s a baj, hogy az iskola nem adja meg azt az irányt, mely megmu­tatná, hogy az úttörő, majd a Kisz szervezetnek mi'a feladata/ Nem ápoljak eléggé a hagyományokat, s a múltat a fiatalok nem ismerik* tehát nem veszik túl komolyan, - persze itt mi idősebb •korosztály vagyunk a hibásak, mért nincsenek megfelelő segédanyagok - a mai életüket természetesnek veszik.1 Persze ehhez szorosan hozzátartozik a szülők felelőssége is} akik azZál, hogy ruházzák á jó életét biztosítják a gyerekeiknek, ö mondják, hogy hádd legyenek a gyerekeimnek jó ruháit, nekem úgy sem volt, nem beszélnék a múltról. Ez meglátszik afcon is, hogy a _ gyerkekek hogyan beszélnek, miként vélekednek', milyen a hozzáállá­suk egyes kérdésekhez/ ' Ahhóz a vitához, hogy a tagjelöltet, vagy tagot hány fórumon viaszuk keresztül és hogy a taggyűlés elutasítása törést jelent az ember életében, szerintem a vezetőség jó, vagy rossz munkáját mutatja ez. < Ha a vezetőség olyan tagot terjeszt a taggyűlés elé elutasitólag akinek megmondták, hogy milyen hiányosságai vannak, és migis kéri a felvételét, és a tagság ismeri biztos Vágyók benne, hogy a párt ezzel csak erősödik, S az ember is elismeri a hibáját, A statisztikával egyetértek, mert áttekinthető ami pedig a munkás­­‘ arányt illeti az a kerület adottságából van/ -----­Szűke éLvtársi A hozzászósáokban találtam olyaúokat, amiket kicsit túlzottnak Ítélek meg, ugyanis szerintem nekühk az llnne a feladatunk, hogy a fiatalok előtt vonzóvá tegyük a pártot. Azt sem'irom alá, hogy a KISZ. nem foglalkozik ekexllően a pártutánpótlásával. Szerintem ff a baj az, hogy amikor az egyetemről kikerülnek a fiatalok olyan péla-^cat •látnak, hogy inkább a pénzkfereseti lehetőségek élnek aó életben, mint az, hogy'a pártot keressék. Tehát a pártszervezetek munkáját kell meg­javítani. Logikus, hogy‘a fiatalok jöbba, és szebbet akarnak, és nem is merik még azt a küzdelmeket, amit mi átéltünk, de itt a mi feladatunk, hogy mutassuk a helyes utat. Gondolon a neveléssel kapcsolatban mindenre kiterjedően. Sok esetben sem az iskolától, sem pedig a kinti élettől Nem kapnak valami jó .példát. Példaként a folyóiratokat említi meg. Fórizané elv társnő: Én azt javasolnám, hogy ha a vezétőség úgy látja, hogy elvtárs nem eléggé érett arra, hogy a pártba fel­vételt nyerjen/azzal a vezetőség beszélgessen el, és hassunk oda, hogy ő maga kérje vissza á belépési kérőimét. Gyimóti elvtárs összefoglaló válasza. 1./ Minden fogyatékosság ellenére a tagfelvétel és a párttagság , 'összetétele,pozitív, hiszen minden feltétele megvan a fQgya­­_ tékqsság 'kijavítására, 7 titkári értekezletek stb. - s nincs torzulás a parttagság összetételében/ íj , A •M Zf- mm

Next

/
Thumbnails
Contents