Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1964-08-15

r= Y ! . t ;Magyar Szocialista Munkáspárt r- 9Y//9éYf ■ I | l II.kér.Bizottsága*' Jegyzőkönyv relvéve az 1964. augusztus 15~én tartott P.B. ülésen. A kerületi P.B. tagjai kevés kivétellel /külföldön való tartózkodás, betegség/ jelen voltak. Viszló eto üdvözli a megjelenteket és ismerteti a napirendeket: 1./ A kádermunka néhány kérdése, a Pártbizottság és a pártalapszervezetek káderhelyzete. /írásos/ 2./ Munkaterv a pártalapszervezeti vezetőségek ujjáválasz­­tásának előkészítésére és lehonyolitására./írásos/ 3./ Egyéb bejelentések.1 Prieszol et.nő: Mielőtt megtárgyalnánk az anyagot, el kell mondanom az elvtársaknak, hogy az ideterjesztett anyagokat igen komoly munka előzte meg. A kaderhelyzettel, illetve annak felmérésével kapcsolatban voltak különféle elképzeléseink, pl. azf hogy vizsgálatot indítunk a kerületben e témában és levonjuk a kellő konzekvenciákat. Úgy láttuk azonban, hogy nem kell vizsgálatot tartanunk, a meglévő tapasztalatok elégségesek ahhoz, hogy összegezni tudjuk a kerület káderhelyzetét. Négy pártbizottságunk feldolgozta a maga területén lévő tapasztalato­kat és ezeket is felhasználva hoztuk ide az anyagot. Célunk az volt/ hogy adjunk egy helyzetképet a kerület káderhelyzetéről és olyan prob­lémákat említsünk meg, ami a káderhélyzétnél igazításra szorul. Az Írásbeli anyag mellett néhány kérdésre ki kell térnünk: 1./ Magának a helyzetnek értékelésére/ Ha nagyon globálisan akarnám magam kifejezni? akkor azt mondanám, hogy a kerület káderhelyzete nem ^ tossz, vezető partszervezeteink, pártbizottságáink összességét tekintve alkalmasak a feladatok megoldására. Pártaktivaink színvonala jelentő­sen növekedett és döntően más lett. Ezt bizonyítják számadataink, amely­ekből kitűnik, hogy igen magas % végzett egyetemet, főiskolát, közép­iskolát. Fontosnak tartom kiemelni, hogy a vezető testület színvonala növekedett az elmúlt években. Ez a kádermunkában éreztette hatását. f Sok és hosszú éves munkával tudtuk elérni ezeket az eredményeket.A ká­dermunka helyes és kell csinálni.1 Az ellenforradalom óta igen nagy utat tettünk meg (ezen a téren.A VIII. kongresszus előkészítésében és az azt követő időszakban jelentős igé­nyeket támasztottak a párt- és gazdasági vezetésben a párt határozatai. Választott testületeinknál - 4 PB. ós saját pártbizottságunk - az elmúlt évben a mozgás igen kevés volt, nem lépte túl a követelményeket.' A párttagság között a 24% jelzi, hogy minőségi cseréket is kellett végre­ha j tani • 1 A kerületi állami, tömegszervezeti és vezető funkciónál az utóbbi 3 évben 50%-os csere következett be apparátusunkon belül. Mikor végig me­gyünk a fluktuáció arányán, meg kell nézni, milyen volt a mozgás iránya? Szeretném kiemelni, és ez nagyon lényeges, hogy a fluktuációban a kér. párt, mozgalmi, társadalmi és szakszervezeti mozgalom adott kádereket a párt és gazdasági területnek/ Kádereink előbbreléptek más funkciókba/ ■értelemszerűen.ipari vezető, párt vagy tömegszervezetek felé történtek az eltolódások/ I -------------------------------------------------------------------------------------- —, i

Next

/
Thumbnails
Contents