Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1963-05-20

i * h. \ ' v " • \ \ *, k Az elmúlt másfél év folyamán a kerületi PB a határozatnak megfe­lelően többet foglalkozott a kutatóintézetekkel, mint korábban bár­mikor. Ezt bizonyítja az ,is, hegy amig korábban az apparátusban a kutatóintézetekkel foglalkozó politikai munkatárshoz még más párt­­szervezetek is tax'toznak, addig ma csak a kutatóintézetekkel foglal­kozik. A munkaterv alapján 1962-ben a PVB ülésen két alkalommal tárgyaltunk kutatóintézetekkel kapcsolatos anyagot. Egyik a Növényvédelmi Kutató Intézet munkája, másik a kutatóintézetekben végzett ideológiai munka tapasztalatai. Mindkettőméi nagy volt az érdeklődés és a vita a VB és a.meghívottak részéről. 1963. első félévében-két VB ésYgy PB anyag szerepel.- 1962, elejéit a tudományos kutatóintézetek vezetőivel és párt­titkáraival aktíva értekezleten beszéltük meg a Budapesti PVB határozatával kapcsolatos föladatokat. Ezeribelül is el­sősorban is azt a hogyan segítsék a pártszervezetek a .tudomá­nyos munkát /kutatási* feladatok kialakítása, tématervek és népgazdasági tervek összehangolása, a dolgozók mozgósítása. a feladatok végrehajtására, intézeti vezetés és pártszerve­zet együttműködése, káderrunka, szakmai továbbképzés stb./,- A tárgyalt időszakban a korábbi gyakorlattól eltérően több­ször tartottunk csoportos szakosított titkári értekezletet - Ilyenek voltak a Budapesti PVB határozatából, a ‘szövetségi politikai kérdésekről, a tag- és tagjelölt felvételi műnk­ről, a küldőttválasztó értekezlet előkészítéséről, stb. Ezekről a szakosított titkári értekezletekről tapasztalata­ink kedvezőek, igy ezt a módszert a jövőben is kell alkal­mazni . f I j . Az elmúlt másfél év alatt rendszeresebbé tettük a PB tagok látogatásait a kutatói©térte bekben. A legfelkészültebb PB. tagok bevonásával pártnapokat tartottunk, taggyűléseken, vezetőségi üléseken és csoportos beszélgetéseken is gyakrab­ban résztvettünk, pl. a XXII..Kongresszus' anyagának ismerte­tése, vezetőségek ujjávalasztása, szövetségi politika, kül­- / *• jr J z * é / ! 1 .

Next

/
Thumbnails
Contents