Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1963-05-20
/ / ' r— ‘ I ' . dötbválasz~t<5~értekezletek előkészítése stb. Az intézetekben tett látogatások alkalmával a PB tagok tapasztalataikat a helyszínen megbeszélték. E látogatások számának növekedése mellett is hiányolták a mostani vizsgálat alkalmával a pártszervezetek, hogy a kerületi PB függetlenített vezetői igen keveset járnak az intézetekben.- Budapesti FVB határozata alapján - a PB az alapszervi titkárok, társadalmi munkatársak bevonásával - igyekeztünk körülhatárolni a kutatóintézeti pártszervezetek jogait és kötelességeit. Meghatároztuk a feladatokat és módszereket, a tudományos munka segítésében és irányításában. Az anyag vitái a különböző fórumokon lezajlottak#. Még lehet tovább finomítani, te de megítélésünk szerint már most is alapjául szolgálhat a kutatóintézeti pártszervezetek munkájának. Tapasztalatunk szerint az anyagot a pártszervezetek, szivesehbmr fogadták, több helyen eredményesen alkalmazzák, mivel általánosítva vannak benne a jól dolgozó kutatóintézetek tapasztalatai. /- Az elmúlt -évben megerősítettük a PB tagjaival a Tudományos Bizottságot* Elkészítettük működési szabályzatát, amely rögzíti hatáskörét és feladatát. Ennek a társadalmi szervnek a munkája még korántsem elégíti ki az igényeket, ami irányítása és összefogása rendszertelen voltából adódik, ' ^ aminek megváltoztatására már vannak konkrét elgondolásai a VB.-nak. +- A Budapesti PVB határozatának azon részében, amely azzal foglalkozik, hogy az irányitó főhatóságok - EM. Akadémia, ’ stb. - járuljanak hozzá a pártszervezetek .megerősítéséhez, ebben van a legkisebb előrehaladás. Az EM.-al jók a kapcsolataink, ígéretek is több alkalommal elhangzanak, résztvesznek VB üléseken, megkeresnek bennünket ha problémáik vannak a vezetőkkel. Nem mondható el ez az Akadémiáról és másxfelügyeleti szervekről, aminek részben az is az oka, hogy mi sem I találtuk meg a kapcsolat felvételének módját ós nem is szórmm ^ k