Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1962-04-19

I te p - 5 -% , / v 1 a parasztság bízik a partban,a magáénak érzi azt. A jelek és az elmúlt év tapasztalatai azt mutatják, hogy követi a párt szaVát úgy a parasztság, mint egész dolgozó népünk. Sz azonban nem jelenti azt, hogy pihenhetünk eredményeink láttán. Az előttünk álló feladatokat a K.B. részletesen meg­jelölje, melyet a sajtó is közölt, azonban egy-két szempontot ismertet: I A K.B. leszögezte, hogy a mezőgazdaság'szocialista átszervezésének egyik feltétele, sikerének biztosí­tása az, hogy a tömegek egyetértettek ezzel a poli­tikával. Ebből következik, hogy továbbra is a nép­­tömegekkel együtt kell munkálkodni a mezőgazdasági ! többtermelés, ill. a magasabb termelési eredmények eléréséért. A tömegek bizalma azonban nem mindörökre él szóló valami, azt nap, mind nap mólyiténi, szélesíteni kell, melyben nekünk is komoly feladataink vannak. /gépek, vegyszerek stb./ te Kerületünkben lo kutató intézet van. Ezeknek a kutató intézeteknek komoly erőfeszítéseket kell tenni, hogy / |fj az 1962.évi ill. az 5 éves terv megvalósításában maxi­// j máiis segítséget adjanak. §| íi Kell beszélnünk a mezőgazdasággal kapcsolatos fela-1 l datokról azért is, mert néhány üzemünk patronázs mun­kát végez és nem mindegy, hogyan politizálunk. Sok i türelmetlen hang van azzal kapcsolatban, hogy a mező­gazdaság szocialista átszervezésére fordított 19 j milliárd Ft. mikor térül vissza. Ez nem megy egyik 1 napról a másikra, ezt kell megérhetni az emberekkel, j Felmerült a szövetségi politikával való fokozottabb foglalkozás, amely egyes elvtársaknál bizonyos zűrza­vart •keltett, főleg a pártonkivüliek funkcióba állí­tása. Itt elmondhatjuk, hogy a szövetkezetek élén állni nem kis funkciót jelent, a pártonkivüli szövet­­kézéti elnökök ugyanolyan jól megállták helyüket ebben az időszakban, mint a párttagok. Ezek a problémák az állami élet más területein is hasonlóan jelentkeznek. A pártszervezetek legfőbb feladata,- a kongresszusig hátralévő időszakban - hogy fokozottabb gondot fordít­sanak az e téren még meglévő zavarok tisztázására. ► ... A nemzetközi kérdésekkel két vonatkozásban foglalko­zott a KB. Az időszerű külpolitikai kérdésekkel és a nemzetközi munkásmoz alom időszerű kérdéseivel. /Az első témáról Írásos állásfoglalás jelent meg, ezért erről rövidebben szól./ Az időszerű külpolitikai kérdéseknél a KB. elsősorban a leszereléssel ós az ezzel kapcsolatos tárgyalások­kal foglalkozott. A KB. úgy foglalt állást, hogy-a I genfi tárgyalások a szocialista és semleges országok . nagyon következetes harcának, komoly eredményeinek könyvelhetők el. A genfi tárgyalásokon szó volt továb­bá: az atomkisórletek megszüntetéséről, az atommences övezetek megteremtéséről, az IiSzK atomfegyverrel tör­ténő ellátásáról stb. A Sz.U, és a szocialista országok álláspontja világos: | általános és teljes leszerelés. Ugyanakkor a nyugati i | hatalmak - elsősorban az USA - kísérleteket tett arra, ; hogy ezt levegyék napirendről. A Sz.U. és a szocialista; . !_ 0 1 * 7 ~

Next

/
Thumbnails
Contents