Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1962-04-19

' ' ' ■ 0 II ) } - 4 ~ országok azonban ebbe nem mentek bele és igy a kérdést napirendre tűzték. A nyugatiak álláspontja az, hogy nem álbalános leszerelést, hanem általános ellenőrzést és nem a fegyverek megsemmisítését, hanem azok ellenőrzését akarják keresztülvinni és majd azu­tán bizonyos szakaszokban a leszerelést megvalósítani. Egyszóval, katonai előnyöket akarnak szerezni. Ezen elképzeléseiket nemcsak azért nem tudják keresztül vinni, mert a szocialista országok leleplezik, hanem tart azért sem, mert a semleges országok képviselői is csat­lakoznak a szoc.országok álláspontjához. A másik kérdés, amelyről a IÍB. tájékoztatót adott: a német kérdés. A KB. úgy ítélte meg a helyzetet, hogy augusztus 13.-a óta megnőtt az NDK nemzetközi tekin­télye, megerősödött gazdaságilag. Az NDK-ban nyugalom van. Az imperialista tábor neéhézségei egyre nőnek, az USA keresi a megegyezés lehetőségeit Nyugat-Ber­­r lin kérdésében. Ugyanakkor propaganda óéiból, irreális politikai és egyéb követeléseit igyekszik fenntartani és hangoztatni. A KB. úgy Ítélte meg a helyzetet, hogy eddigi politikánk ebben a kérdésben helyes volt. A„német kérdést, a megegyezést, nem lehet a végtelen­ségig huzni, halogatni. Ha az imperialisták bizonyos időn belül .nem hajlandók a békeszerződés megkötésére, az NDK-val, egydldalu békeszerződés megkötésére kerül sor. A kolonializmus héhány kérdésével is foglalkozott a Központi Bizottság. Az algériai tüzszünet. nemcsak Afrikában, hanem ezen túl is érezhető lesz, amely az egész imperialista tábor vereségét jelenti. Laoszban az USA igyekszik megakadályozni a koalíciós* kormány megalakítását, támogatja Boun Oum csoportját. Dél-Vietnamban ugyancsak ez a helyzet, nem tudnak beletörődni vereségükbe, Mindezek dacára egyre jobban elszigetelődnek. Kubában az USA gazdasági nehézségeket igyekszik támasz­tani. /blokád/ A nemzetközi politikai kérdéseket illetően az USA hajlandóságot mutatott arra, hogy visszavonja I az u.n. "magyar kérdés"- t, ha a szoc.tábor vissza­vonja Kubával kapcsolatos napirendi javaslatát, j Az ENSZ főtitkárának magyarországi látogatásával kap­csolatban nincs szó semmiféle beavatkozásról, itt kizárólag vendéglátásról van szó. A másik rész a nemzetközi munkásmozgalom^ a kommunista mozgalom kérdése. Kubában a gyorsan fejlődő polgári forradalom .átfejlő­dött szocialista forradalommá. Ezt a mozgalmat a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány teljes egészében helyesli és támogatja. Taktikai szempontból talán cél­szerű lett volna ennek a deklarálását egy későbbi időpontra hagyni, de ez elsősorban a kubai elvtársak megítélésétől függött. Problémát okoz fejlődésükben és kibontakozásukban az amerikai kiaká± blokád és az, hogy a szoc.országoktól 8-I0 ezer km. távolságra vannak, j. ___________________________________________l_______________________---------------------------------------------------------| | m ----------

Next

/
Thumbnails
Contents