Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.7.a/1)
1989-08-25
' hogy a szociáldemokraták nem egy or- lati és cselekvési szabadságára kívánszágban a dolgozók életkörülményei- ja építeni. Keresi az együttműködés nek jelentős javulását vívták ki. lehetséges területeit a polgári politi-Az MSZMP pártjellegű külkapcso- kai erőkkel is. Nagyra becsüli a pollatait a csorbítatlan önállóságra és gári progresszió humanista és pacifista egyenlőségre, a mások ügyeibe való elveket követő erőfeszítéseit a béke, a be nem avatkozásra, a „modellek” rá- demokrácia, az egyenjogú gazdasági erőszakolásától való teljes tartózkodás- kapcsolatok érdekében, s kész magáéra, minden részt vevő fél teljes gondo- vá tenni bizonyos értékeiket. £ Meggyőződésünk, hogy az. emberi társadalom fejlődése az önkormányzó közösségek társadalma, a demokratikus szocializmus felé halad. Ez az egész emberiség, minden nép és nemzet szabadságát és boldogulását szolgálja majd. E cél érdekében született pártunk önkritikus értékelése a múltról, a jelenhez szóló programja a válsághelyzet meghaladásáról, s a hatá. rozottabb körvonalú kép a boldogabb jövőről. I Budapest, 1989. augusztus 16. 77 :YY\I"7" 7'ti ,r'77 ' ■ ■ ■ 7|:' 0 * 9 "íl « ll 91 . '. I m • | fl ; — -_________________________ Felelős kiadó: Csizmadia János *89—1083. Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős .vezető: Dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató l