Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.7.a/1)

1985-02-16

' 'IB SE i'V I i . | ^ - 93 -Dr. Hathézer Jolán a Fegyelmi Bizottság elnöke Szeretném megnyugtatni az elvtársakat, hogy türelmüket nem veszem sokáig igénybe. Elég sokan vagyunk itt, akik nemcsak egy ciklus lezárásáról adunk számot, hanem mocorog bennünk 40 év. Számomra vigaszta­ló, hogy az itt ülők között olyan elvtársakkal találkoztam, akikkel együtt töltöttük el ezt az időt. Az első 40 évet nem lehet figyelmen kivül hagyni, ezzel a politikai munkában is számolni kell. A fegyelmi ügyekről szólva: Ezek nyilvánvalóan belső ügyek, csak megfelelő helyen és megfelelő formában lehet ezekről beszélni. Olyan szélsőséges esetek is voltak kerületi gyakorlatunkban, amelyek korábban nem fordultak elő, Mindenképpen azt kellett érzékelnünk, hogy ami attársadalomban végbemegy, az megjelenik a párt életeben is. A párttagok vétségei között előfordulnak azok a vétségek, amelyek minden állampolgáréban. Nem politikai szférában elbiralandó ügy lenne, de mivel párttagról van szó, mi tárgyaljuk: ilyen például az ivás. Párttagok olyan helyzetekbe keverednek italozás miatt, amiért pártfegyelmi eljárást kellett ellenük indítani. Ennek aktuális változata az ittas vezetés. Ittasnak lenni, úgy vezetni fegyelmileg büntetendő a párttagok számára. A méltányossági elbírálás joga miatt nehéz he]-yzei;be ^kerülnek azután az alapszervezetek. Ittasságból eredő verekedés, disszi­dálás, vám- és devizabüntettek is előfordultak. Olyan anyagi előnyszerzés is fordult előtárni miatt a legsúlyosabb párt­­büntetés kiszabására is döntést kellett hozni. Nem kívánok részletekbe bocsátkozni, mert^a részletesebb be­számolót a jelentés tartalmazza. A jelentést a Pártbizottság elfogadta és a Fegyelmi Bizottság munkáját megfelelőnek talalta. Néhány szót a nevelésről A nevelést nehezen fogadjuk el, pedig szükség van arra, hogy nevelődjünk: Egyrészt, mert nem vagyunk elég­gé "jónevelésüek", másrészt azért, mert az uj dolgokat is meg kell tanulnunk. A párttagoknak igényesebbeknek kell lenni abban, hogy hogyan viselkednek, feljebb tegyék a mércét, ne lefelé. Nem attól esz valaki népszerű, ha lesüllyed, hanem, ha arra törekszik, hogy felemelkedjen. A népszerűségre való törekvést sokan félreértik. Akik nem részesültek pártbüntetésben, azokról is szeretnék be­szélni. Szégyen, vagy nem, bevalljuk, vagy nem, mi^is követünk el hi­bákat. Az nem baj, az a lényég, hogy megpróbáljuk kijavítani. Mi, akik többségében nem részesültünk pártbüntetésben, mi is követünk él hibákat: például egymás mellett élünk, de nem egymásért. Megkérdeztünk nem egy pártvezetőséget, hogy fi­gye Íme ztétt ék- e a vétkes párttagot, hogy ne igyon. Többnyire nem figyelmeztéfljék. .....——^ •— ii. ■ ; 11 ■ 1 k 1 ■ 4 £

Next

/
Thumbnails
Contents