Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.7.a/1)

1985-02-16

\ - 94 -f s A másik probléma a bírálat alkalmazása. Tanultunk különböző dolgokat a bírálatról. Én még nem láttam olyan embert, aki örült volna a bírálatnak, ezen mégis érdemes gondolkodni. _Ha^nem gázol bele valakinek az önérzetébe és megfelelő körülmények között figyelmeztetik az illetőt, akkor az mindig többet ér, mint nagy kollektíva előtt elmondani a bírálatot. Nekünk meg kell tanulni úgy bírálni, hogy érezze belőle a meg­bírált, hogy tényleg jót akarunk neki. A bírálatnak ezt a for­máját kellene visszahozni. Ha egymást nem segítjük, akkor más nem fog segíteni. A pártbüntetés kiszabásakor arra szoktak haragudni, aki a döntést hozza. A Szervezeti Szabályzatnak még mindig érvényes az a paragrafusa, hogy "önkéntes harci szövetség" vagyunk. A felületességet minden formájában megengedhetetlennek tartom. Ha emberek ügyéről van szó, akkor mindenkinek, de elsősorban a vezetőknek kötelessége alaposan utánanézni, hogy valóban úgy van-e. Emberekkel való felelőtlen bánásmód miatt nem lépünk fel eléggé szigorúan és sok ember életébe belegázolunk, ezzel rosszat teszünk, talán nem is mindig az embernek, hanem az ügynek. A kommunista erkölccsel, a munka szerinti elosztással kapcso­latban:- Ezzel van a legtöbb bajunk.- Egyre többen vannak, akik nem a munkájuk alapján élnek olyan jól, amilyen jól élnek. Bajunk van azzal, hogy nem lehet hi­vatalosan rövid utón kitenni azt, aki nem dolgozik rendsen: aki rendesen dolgozik, azt pedig nem tudjuk annyival jobban megbecsülni, sem erkölcsileg, sem anyagilag. A nyugdij-törvénnyel kapcsolatban: Ma sokak szemében úgy néz ki, hogy nem "el lehet menni", hanem "el kell menni" nyugdíjba. Arra kellene törekedni, hogy ha egy fűnk iótól el lehessen válasz­tani akárkit, ha eléri a nyugdijkorhatást, a munkától ne lehessen. A családi életről: arra kellene törekedni, hogy gyerekeinknek is igazi otthont tudjunk teremteni, ne csak lakást. A vezetők felelősségéről: hallgassák meg az embereket. Az in­formáció nemcsak abból áll, hogy adatszerű információt kapunk és továbbítunk, hanem abból is sokat meríthet a vezető, ha meghallgatja az embereket. A párt nem nagyratörökét vár a soraiba, a ma^emberének, a^ma követelményeinek megfelelő párttagnak lenni és párttisztség­viselőnek lenni követelményt jelent. l m ^ _j - —7_, - . J I

Next

/
Thumbnails
Contents