Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.7.a/1)
1962-10-19
nehézségeink vannak - hogy ne igyekezzünk a Világpiacon a legmesszebbmenően versenytársak lenni a legkülönbözőbb szinten. Mi elvtársak, szeretünk hivatkozni - ós jogos büszkeséggel - hogy a Horthy kapitalizmushoz képest mennyit fejlődtünk és milyen nagyot léptünk előre. Ez igaz ós jó is, hogy időnként visszanézünk és látnunk kell, hogy a múltat legyőztük, a Horhjthy kapitalizmust, a nyomort a nincstelensóget felszámoltuk. De ez minket nem elégíthet ki, nekünk verse- • nyezni kell és ott kell lenni a verseny első soraiban mert módunk, lehetőségünk van arra, hogy ott legyünk és részt kell vállalni, hogy a mai kapitalizmussal ver/y senyezzünk és a mai kapitalizmust is legyőzzük. . Elvtársak, a II.kerület, a#ely kutató intézetekben és különböző egyéb intézetekben olyan magas szintet képvisel, azt hiszem sokat segíthet és illetékes helyen mondom el ezeket amikor itt szóváteszem. Szeretnék néhány szót szólni arról, hogy történelmi dokumentum a tézisek olyan szempontból is, nyilvánosságra kerülése, hogy először lát nyilvános formában napvilágot az a megállapítás, hogy lerkatuk a szocializmus alapjait hazánkban. Az irányelvekben utalás van arra, hogy a szocializmus alapjainak lerakása hazánkban, I ^ azt jelenti, hogy véglegeden győzött a szocializmus, de ez még nem a teljes, nem a felépített szocializmus. Véglegesnek tekintjük a szocializmust azért elvtársak, mert elszakíthatatlan hűségünk köt a Szovjetunióhoz és az egész szocialista táborhoz ós ez olyan erőt ad száf munkra, hogy sem beidé, sem a külső reakciónak nincs lehetősége arra, hogy megdöntse hazánkban a szocializmust ós megakadályozza a szocializmus teljesre felépítését ós kibontakozását. De nem teljes azért, mert a szocializmus alapjai lerakásának - mi úgy Ítéljük meg - csak a kereteit teremtettük meg tulajdonképpen ós még vannak tennivalóink annak érdekében, hogy teljessé tegyüki 1 Mert pl. az ipar tekintetében még nagyon sok tennivaló-. ink vannak a műszaki fejlesztés, az automatizálás terén. Hogy a mezőgazdaságnál éppen hogy csak Megkezdtük az átszervezést, és a mezőgazdaság szocialistává tétele még hátra van. Itt nemcsak arra gondolok, hogy egy i ~ ü / "w i ; ' •