Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.7.a/1)

1962-10-19

—1 i \ j - 8I - I szocialista mezőgazdaság gépekkel ós műtrágyával, vegy­szerekkel való ellátása gazdagabb kell, hogy legyen, hanem gondolok arra, hogy az egységes paraszti osztály létrehozása az még hátra van. Annak a keretei meg van­nak, de az egységes paraszti osztály kialakítása, lét­rehozása még mindig egy hosszú küzdelmes folyamatot jelent a mi számunkra. Szavaim igazságát azok tudják bizonyítani és azok érzik át igazán ezeknek a mondatok­nak a súlyát, akik maguk is kapcsolatban vannak vala­mennyire a vidékkel, a faluval ós tapasztalják azt, hogy újonnan létrejött termelőszövetkezeteken belül még hogy forr, hogy blzog, hogyan alakul a különböző munka ós közösségi összejöveteleken az uj paraszti osztály. Hogy hogyan kell küzdeni ós harcolni azért, hogy egymásra nézve ne a tegnap szegónyparasztját, közópparasztját, ne a tegnap kulákját lássák, hanem úgy mérjék, hogy a ma közösségéhez milyen az illetőnek a viszonya. Mert hiába volt szegényparaszt, ha nem végzi el a megfelelő munkaegységet ós hiába hivatkozik a volt középparaszt a tudására, ha nem áll úgy oda a kö­zösség dolgához, mint ahogy azt kell. A fő föladat tehát elvtársak, változatlanul a munkásQ$zl£2y számára az, hogy hathatós segítséget nyújtson a falunak, nemcsak \ gazdaságilag, hanem ilyen értelemben politikailag is. Tehát a szocializmus teljesebbé tételéhez ilyen érte­lemben még ez is szükséges. Nem jelentéktelen dolog ha megemlítem és nem fogják valami ágitációnak, vagy tak­tikázásnak venni, de a Központi Bizottságot az a gondo­­► lat is vezette, hogy mindannyiónkban, bár ki mikor kap­i osolódott be a munkásmozgalomba, a régi,felszabadulás előtti illegális időkben, vagy a felszabadulás után, 1 amikor a szocializmusról beszéltünk és beszélünk, kivé­tel nélkül mindegyikünk egy gazdagabb társadalomra gon­dolt ós gondol. És vajon ezt a gazdagabb társadalmat már ma elértük? Az árubőség ma már olyan méreteket ért J el, hogy azt mondhatjuk, hogy ez minden tekintetben , kielégítő? Nem elvtársakl Ha mi most azt mondanánk, hogy ez a' teljes szocializmus, akkor nagyon sokan megütközve állnának és.azt mondanák, hogy én többre gondoltam ós mást vártam. És igazuk lenne elvtársak! Mos mi azt gon­doljuk, hogy ha mindezeknek a feltételeknek eleget y

Next

/
Thumbnails
Contents