Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.7.a/1)
1962-10-19
> - 8Í-Korábban, az építés területén premizáltuk azt, hogy mennyi téglát építenek be. Ezért különböző 2-3 emeletes házak alapozásába annyi téglát és egyéb anyagot építettek be, hogy egy felhőkarcolót is kibírt volna. I Nyilván, hogy ez az ösztönző ebbe az irányba vitt. De lehetne példát# mondani a kohászat területéről is, ahol a tonnákat premizáljuk és nem a minőséget nézzük. Ez az anyagráhagyás a tonnasulyt emeli, felveszik a prémiumot és a másik helyen, ahol a megmunkálás van, annyit kell levenni, hogy bizony komoly népgazdasági károk keletkeznek. A könnyűipar területén is el lehetne mondani, hogy mi a vezetésünk gyengesége. Még nem tudtuk eléggé kimunkálni azokat az ösztönzőket, amelyek mindenkor a helyes irányba ösztönöknek. Elhangzott itt a kutató intézetek részéről a KB. és a kormány szerveket is beleértve olyan kérés, amiknek biztosan van jogossága, hogy többet ós még többet a kutató intézeteknek arra vonatkozólag, hogy minél megfelelőbb körülmények között végezhessék kutatói munkájukat. Engedjék meg,_ hogy erre ón csak annyit mondjak, mint a nem leghivatalosabb személy, de olyan, aki valemannyire ismerem a népgazdaság helyzetét és állását, hogy meggyőződésem és hitem szerint, mindenkor igyekezett a kormányzat erőnkhöz Mérten erre a területre is juttatni. De én merem mondani, hogy a közeljövőben valami Alapvető, nagy változást nem fogunk tudni ezen a területen elérni. Nagyon megkérném a ker.PB. nevében is az elvtársakat, hogy még jó ideig a meglévő körülmények között, a rejtett tartalékok felhasználásával, - amelyek a kutató y i&| / intézetekben meggyőződésem ós tapasztalataim szerint megvannak - igyekezzenek tényleg minél megfelelőbb magas színvonalat elérni ós minél ütőképesebbé tenni iparunkat a világpiaci szinthez viszonyítva. Ezt azért mondom, araet mert bármennyire is szeretnénk ós akarnánk, a népgazdaságnak határai, keretei vannak. Sajnos ezt a népgaz- i dasági keretet eléggé megszüklti a már két év óta tartó aszály, amely nagyon nagy mértékben kihat népgazdaságunkra, mert mezőgazdasági exportunkat más oldalról kell fedezni, másrészt mezőgazdasági importra van szükségünk export helyett egy sereg cikkben, ami komoly terheket ró népgazdaságunkra. Arról sem mondhatunk le - mert ^ __________________________F_________________________ , / — 1 tó I