Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1986-02-06

^ I a döntések során nélkülözhetetlen tájékozódások a múzeumi közvéleményről, a különféle jogos csoportérdekek alakulásá­ról, a különböző tervek megvalósításának rangsorolásáról. A párttaggyűlés rendszeresen volt fóruma az egyes osztályok s káderproblémáik megbeszélésének. Kevésbé alakult ki ez is a KISZ szervezettel s az ifjúsági parlament szerepe is korlá­tozottan érvényesült, az ottani elhatározások nagyrésze pa­píron maradt és a fiatal szakemberek fejlődésével való fog­­/> lalkozas nem került a vezetői tevékenység központjába. A pártvezetőség szorgalmazza az összmunkatársi értekezlet é­s vente legalább két alkalommal történő összehívását. Javasol­ja, hogy ismét tűzzék napirendre a KISZ szervezet munkájának elemzését, határozzák meg részükre politikai feladataikat. Az üzemi négyszög az új vezetés időszakában eddig egyszer ült össze az 1985. évi szakszervezeti bér- ós jutalomirány­elvek alkalmazásának megbeszélésére. Kialakult a szándék az aktuális témák tervszerinti megbeszélésére. Erre témának kí­nálkozik az 1987 utáni vezetői struktúra és személyi össze­tétel áttekintése es előkészítése, a telephelyek hálózatának alakulása, a kőtári ós raktári épületek valamint a Kiscelli templomépület rekonstrukciós terveinek kimunkálása, a Fővá­rosi Tanács által elvben jóváhagyott tervezőmunka anyagi 77 forrásainak fölkutatása, a tudományos munka nagyobb szerve­zettségének biztosítása. t b. III. Ami az állami káder- és személyzeti munkát illeti, ez a korábbi állami vezetés idején a főigazgatói titkárságon folyt. Az uj vezetés külső szakemberrel vélemónyaatette a káderanyagok korszerűségét és a szükséges kiegészítéseket ( illetve törléseket lebonyolította. Átmenetileg Kőszegi Fri­gyes főigazgatéhelyettes megbízást kapott a személyzeti és külügyi feladatok ellátására. A legutóbbi időszakban a Fővá­rosi Tanács jóvoltából személyzeti vezetői állást kreálhat­tunk es ezt Mérő Károlynéval tölthettük be. A személyzeti i-

Next

/
Thumbnails
Contents