Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1972-02-17
---- --------------------------------—■— --- —■ — 1 y u■ p -.....L----— 7 itamuujkUBX^jBuvik. í ti I ' I I -2- |; IA vállalat fejlődése a III. ötéves tervben és az u.i gazdasági mechanizmus körülményéi között. 1965-ben a vállalat - az előző évek gazdálkodása következtében -mélypontra, került és az akkoriáron 13.766 mFt. vesztesége volt. A„szanálási^bizottság előirta a veszteség egyrészének a későbbiekben történő kigazdálkodását. Az akkori vállalat az egész országra kiterjedő tevékenységét már nem tudta összefogni és ezért a vezetők, valamint a középkáderek összetételében változtatások váltak szükségessé. A III. ötéves terv feladatainak teljesitésére a vállalat igy kellőképpen nem volt felkészülve és a sorokat menetközben kellett rendezni. Az uj összetételű vezetőség - összefogva a vállalat törzsgárda tagjaival és a fizikai dolgozók széles rétegével, feladatát meg tudta oldani, ami kitűnt abból-is, hogy az 1965. évi bázis termelési értékeit 1966-ban már 2.8%-kal tulteljesitette, munkás létszámának egyidejű 120, alkalmazotti létszámának 118 fős csökkentése mellett. Termelékenysége ez idő alatt 7.2 %-kal nőtt. A javulás 1967-ben folytatódott, az uj mechanizmus első évére az eredmények megszilárdultak és .1968-ban a vállalat elnyerte az llKlüzem,l kitüntető ej- £ raet. Kétségtelen, hogy 19&9* és 1970-ben a fejlődés lelassult, de ez ujabb előkészületet jelentett a IV. ötéves terv felemelt számainak megoldása . érdekében. 1965-höz viszonyítva 1968-ra a termelékenység 59*5 %-kal javult és 1970-re ez az emelkedés elérte a 78.5 %-ot. Ezen idő alatt a termelési érték 67.8 %-kal emelkedett 1970-es áron. Az 1968. évi építőipari árváltozás kihatása az előző évekkel szemben 16 % termelési érték növeke- XqAi/ dést eredményezett. Azöta vállalatunk árait nem emelte, annál is inkább. I mert munkáinak többségé ~7~95~W/ kötöttáras árformába tartozik. A termelési" érték növekedését teljes mértékben - Pártunk és Kormányunk iránymutatásainak megfelelően - a termelékenysÁgjaovelésével fedeztük. Ezt bizonyltja az, hogy 1965-ös 2930 fosfizikai]Trézam helyett 1970-ben 2755 fő dolgozónk volt. Az összes létszámban 338 fő csökkenés állott, elő, mialatt a termelési érték" 328 millió_Ft-ról 550 millió Ft-ra eme1kedett. 1970-es árszinten. Az uj gazdasági mechanizmusra vállalatunk igen lelkiismeretesen felkészült. Lényegesen módosította szervezetét, alkalmassá téve az uj feladatok el« végzésére. Műszaki fejlesztési csoportot hozott létre és kialakította a Vállalatfejlesztési osztályt, amely a marketing tevékenység elvégzésére hivatott. Uj profilokat alakított ki, igy a mélyalapozást a réseléses £ eljárással. '1 A III. ötéves terv végére a vállalat a munkások átlagbérét 1965-höz viszonyitva 29*6 %-kal növelte.Az éves növekedés igy megközelíti a 6 %-ot. Ugyanezen idő alatt az alkalmazottak átlagbére ennél lassúbb ütemben, 12.7 %-kal emelkedett. Az említett átlagbér emelkedés mellett I966. óta a vállalat - többéves kiesés után - ismételten tudott dolgozóinak nyereségrészesedést fizetni. Sajnos, a nagyarányú munkásvándorlás vállalatunkat sem kímélte meg és 196?. óta ez a létszámmozgás a fizikai dolgozóknál minden évben meghaladja az 50 %-ot, alkalmazotti dolgozóknál pedig a 20 %-ot_. 1970-ben 56 %, illetve 25 % volt. A szakmunkások kilépése 23.9 %, a betanított munkásoké 12.6 %, segédmunkásoké pedig 63.5 % volt. A vállalati törzsgárda létszám 1200 fő átlagosan. _____________ XV --------------------------------------