Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1971-12-10
/ fi' -— ^ 1 I I ^ Vörös et.: - Szabó et. felvetett, hogy a pártépitéssel hogyan állunk: , Az utóbbi időben a taglétszám 25 fővel emelkedett. Természetesen kerültek olyan elvtársak is ide, akik már tagok voltak. Két fő tagfelvétele utján növelték a taglétszámot. Azokkal a fiatalokkal, akik számításba jöhetnek, foglalkoznak, de a szolgálati idejük még nincs meg, nincsenek még egy éve állományban. Jelenleg egy elvtárssal foglalkoznak, aki a 55* évét betöltötte, de néhány kérdést még tisztázni kell vele kapcsolatban. . .fi.;:- Ezek után ismertette a korszerinti megoszlást.- Az utánpótlás nincs megnyugtatóan biztosítva. Létszámprobléma van. Nincs jelentkező. Mindent megpróbáltak, Bpest környékéről is kérték a segitséget, nem sok eredménnyel. Pedig a létszámot szeretnék növelni, de probléma a 24 érés szolgálat, 24 érás szabadidő. Nincs jelentkező. ; n A fizetéssel és egyéb kedvezménnyel raeglennének elégedve, de a havi 56o órát sokallják.- foglalkoztak a pártépités kérdésével, a káderhelyzetet a jövőhét elején tárgxalják. Hozzászólások:_ Kovács et.: Az anyagot figyelmesen végigolvasva, az volt a bázis a I VB számára, hogy két és félévvel ezelőtt, amikor a VB is foglalkozott a tűzrendészet- és pártszervezet munkájával, akkor olyan helyzetet találtak a Pkság tevékenységében, amely raagáravonta a figyelmet. Gondok voltak a szaktevékenység terén, a tisztiállomány fegyelmi és káderállomán}áyal kapcsolatban - persze ak- I kor is a pozitív dolgok elismerése mellett. az eltelt két és fél év során alapvető minőségi változásról CT lehet beszámolni. Konszolidált állapot van„, beleértve a szaktevékenységet és a pártszervezet politikai munkáját is. Megszűntek azok a problémák, amelyek az alapvető tevékenységet gátolják. Javasolja, hogy a Kér. VB. fejezze ki elismerését a kiíej/ tett erőfeszítésért, amely abból adódott, hogy a bírálatot megértették és igyekezett a Pkság és pártszervezet egyiittmüködni. Közösen előlegeztük a bizalmat, amelyről ma már látható, hogy érdemes volt. A technikai színvonalat megítélni nem tudja, és annak lehetőségét sem. Célszerű lenne, ha a kér. VB felkérné a ! Bpesti Pkságot, hogy adja meg a kellő segitséget a Kerü-L letnek. A pártszervezet pedig továbbra is segítse a szak“ r'mai vonalat - az adott esetben. Különös figyelmet fordítva arra, hogy a személyi állomány szakmai képzése mellett \ a politikai képzésre is fordítsanak nagy „gondot, oaert a®/ közömbös a magasabbszintü képzés pl. esti egyetemeken, stb..