Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1971-12-10

V ;...'■ I 1 Nagy né et.-nő: Az tény, hogy két évvel ezelőtt olyan helyzet állt fenn, amint azt Kovács et. jellemezte. ' | Ez a jelentés reális, őszinte jelentés a VB felé. Az utóbbi két év alatt a hiányosságok felszámolódtak és nagymértékű javulás állt be a vezetésben. Azt a következtetést lehet levonni, hogy a személyi cse­rék szükségesek voltak és sikeresen befolyásolták a továb­bi munkát. Németh elvtársnak nincs olyan leterhelése, mint korábban volt. Helyettese is sok segitséget tud adni. A felügyeleti hatóság idei általános vizsgálata alapján is megállapítható, hogy javult a Tü.Pkság munkája. Nagy szerepe van a politikai ráhatásnak, a pártszervezet munkájának. A pártszervezet tevékenysége is fejlődött. Javasolja, hogy a pártvezetőség a jövőben próbálja a vezetőségen belüli egységet még jobban fokozni. Alapvetően most sem befolyá­solják negatív formában, mégis az a véleménye, hogy kint ^ dolgozó elvtársaknak a véleménye is egységes legyen. S Az állomány terhelve van két olyan elvtárssal, akik csak v j statisztikailag vannak ott, de gyakorlatilag nem lehet a [ munkájukra számítani. Kérdése, hogy nem lehetne-e itt át­csoportosítást végezni, hogy valóban segíteni is tudjanak? Ficsór et.: A Bp.-i Pkság is úgy értékeli a Kér. Pkság munkáját, hogy túljutott azon a ponton, ami az elmúlt időszakban probléma volt. értékelésünk szerint eléggé kiegyensúlyozott, célra­törő a munkájuk. Több tényező befolyásolta, hogy ez ilyen szerencsésen alakult. A Kér. PB többször felhívta a figyel­met a kedvezőtlen pártpolitikai és szakmai hiányosságokra. Nagy örömünkre szolgál, hogy minden esetben teljes mérték­ben közösnevezőre tudtunk jutni. Az a cél vezetett mind­annyiunkat, hogy a helyére tegyük a Tü.Pkságot. Amikor szept.2o-án Kada és Kékedi elvtárssal beszélgettünk, örömünkre szolgált, hogy véleményünk találkozott, ami a pozitív fejlődét illeti. Azt mutatja, hogy a P3.-nak és a n Tanácsnak eddig sem volt közömbös a Pkság munkája. Ezért a nagyon komoly, őszinte és rendkívül sokoldalú se­gítségért köszönetünket fejezem ki a Kér. PB.-nak. Korábban nagyon sokszor ligyelmeztettük és örülünk, hogy * Németh et. ezt megértette. Jogos volt a Kér. PB és a Kér. Pkság észrevétele, hogy a nem kedvező tiszti összetételt javítsuk. Mi ezt megértve igyekeztünk helyére tenni a dolgokat, megoldottuk a sze­mélyi kérdést. Meggyőződésünk, hogy a jelenlegi összetételű állomány ké­pes arra, hogy ezt az eredményesnek mondható munkát az el­következendő időben is el tudják látni. Mint harmadik, nagyon kedvelő körülményt kell említeni, úgy értékeljük, hogy nagyon komoly változás van az üzemekben, a szemlélet megváltozott. Tudjuk, hogy nem egy helyen foglalkoztak, és most is fog­lalkoznak azzal a kérdéssel, hogy a tűzvédelem biztosítá­sa politikai kérdés is többek között; hogy ez a népgazda­sági .kérdés hogyan alakul a termelt javak megvédése szem­pontjából. v t ■ t ’/' :-­­' ---fi- - --

Next

/
Thumbnails
Contents