Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1971-12-10
[FF ■ ■ . i 1 í Németh et. válasza: Méregh et. kérdésére: 7 fő tüzrendészeti előadó van, ez kevés. Bevezetőben csak annyit kiván mondani, hogy a jelenlegi rendelkezések értelmében nem a határozatok kiadása a fő, hanem a többi munka. Pl. 287 létesítményt tartanak nyilván. Ezeket ütemterv szerint rendszeresen ellenőrizni kell, évente kétszer, ill. egyszer. Ez lenne a fő munka. Van olyan létesítmény, amelynek az ellenőrzése 2-7 hetet vesz igénybe. Megítélése szerint kevés a három kerületre 7 tüzr. előadó. Minién tüzeset után hel„szini vizsgálatot kell tartani. Az egyéb feladatok kitöltik a munkaidejüket, a tüzvizsgál*t már plust jelent. Több bejelentés is van, amit a lakók tesznek. Vannak esetek, amit ezzel az állománnyal nem tudnak megoldani. Kiszámították, ha minden munkára reálisan állítanának be előadót, legalább 8 fő kellene. CT - A másik kérdés az állományon belül a tisztek fegyelmi helyzete. Ebben az évben egy tisztet vontak felelősségre. Május 1-én haza akart utazni vidékre, mivel a két tiszthelyettes elvtárs sem ért rá, egyedül őrá lehetett számítani, az esetleges tüzvizsgálatra be lehetett volna állítani. Május 1-re való tekintettel erősítés kellett. Az„elvtárs tudomásulvette, hogy nem utazhat el, de a többiek előtt„olyan magatartást tanúsított, hogy fegyelmi elé kellett állítani. A tisztek a feladataikat általában ellátják, ez az eset is használt az illetőnek.- A tüzesetek száma csökken, és a kár mégis növekszik: Vannak esetek, amikor egy tűz többet jelent kárérték szempontjából, mint másik húsz. A tüzesetek száma ebben az évben kevesebb volt, de 2-3 eset nagyobb volt, mint az előző évben. Pl. az I. kér.-ben egy személygépkocsi tűzesete 75 ezer Et kárt eredményezett az I.félévben; a II., Budake- CT szí ut 55.sz. alatti építkezés felvonulási baraképülete kigyulladt - 85 ezer Pt kárt eredményezett, stb.- A 4. kérdés, hogy az állomány hogyan fogadta az uj X.sz. törvényt. Csak arról tud számot adni, hogy az itteni állomány hogyan. * fogadta. Már előre várták, mert tudták, hogy ilyen törvény lesz, csak azt nem tudták, hogy mi lesz benne. A X. törvény átállás a tanácsi irányításra, arait nagy megelégedéssel fogadtak, kedvezményesebb helyzetbe hozta a Tűzoltó Pkságot. Kihirdetésre került az elvtársak előtt, hogy a tanácshoz fognak tartozni. Előzőleg nagyon sok gondot jelentett, de a Korm. határozat szerint minden eddig szerzett jog megmarad. Ez megnyugvást hozott, elcsendesedtek, nem okoz izgalmat e kérdés. Inkább parancsnoki„probléma, f hogy hogyan fognak dolgozni együtt, a három kerületi tanácscsal. / / --1 ti