Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1968-08-27
f MaraMMMUttaV. .-Vijfifl. űomamimsmmmamtamiu té . ■. „ q _ i fi I * f | * úgy a gazdasági, mint a pártmunka területén vannak tapasztalatai. Szem előtt kell tartania a demokratizmust és párositani az egyszemélyi felelős vezetéssel. így rendet lehet teremteni az intézetnél. Ilyen légkörben az elért eredmények is kétségesek. Nem szégyen belátni, ha hibát követünk el}.rossz intézkedéseket vissza lehet vonni és időben korrigálni. A célok elérésére a megfelelő módszereket kell kiválasztani. Igazságtalannak lenni, vagy annak látszani nem szabad. Meg kell szívlelni az elhangzott bírálatokat, normalizálni kell a kapcsolatokat úgy az intézet pártszervezetével, mint társadalmi szervével és minden egyes dolgo— rt z ójával’. A jelentés összegezésének első pontja rendkívül súlyos megállapításokat tesz} a kommunista vezetővel szemben támasztott követelmények, alapvető normái hiányoznak a megállapitás szerint Mészáros et. vezetési stílusából. Véleménye szerint e megállapitások túl súlyosak, de a kialakult helyzetben^ mondhatná dzsungelban a VB-nek kell állásfoglalni és értékitélő módszert alkalmazni. V v Gárdonyi et-nő: kérdésem; hogy rosszabbodott-e a helyzet az intézetnél a februái’i VB. ülés óta a gazdasági vezetés— pártvezetés, illetve gazdaságvezetés- dolgozók között? A problémák a régiek, vagy jöttek újabbak hozzá azóta? rt 7 i i Rózsa et. : a február 15-i VB. ülés óta eltelt időszakban egé, szén a György et.-nál folytatott beszélgetésig, szinte zuhanás szerűen romlott a helyzet. Az intézet gazdasági helyzete stabilizálódott ez időben, de Mészáros et. emberi, magatartásbeli hibái sokasodtak1. Jó formán nem volt olyan ember a pártvezetőség tagjai között, akiket személy szerint ne rágalmazott volna meg. A májusi vezetőségi ülésen,hangvétele olyan volt, hogy az képet adott az ottani helyzetről. De nemcsak hangvételében, módszereiben is van hiba. Véleménye szerint nem lát reményt az együttműködésre. Nagyon keménynek kell lenni annak az embernek, aki ilyen körülmények között tud dolgozni, rendkivül nagy optinizmussal kell rendelkeznie annak, ! | j