Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1968-08-27

i aki azt mondja^lát módot az együttműködésre. Példáinkkal a konkrét helyzetet akartuk megismerM-7minden példát nem akartunk felhozni. Értsük meg.nagyon sok minden kell ahhoz, hogy egy pártvezetőség eljusson odáig, hogy tv K-P) ^ lemondását kérje, s kérj0segitséíüake-t, hogy máshol elhelyez­kedhessen. Varga elvtárs kijelentette, nagyon bánja hogy el­­vállalta)^ sem egy f^Sé^alasnatására tett kijelentés, rt ez már a végső eredmény. Sokaknál egzisztenciális bizonyta­lanságok jeleírtNémcsak a két helyettesnél, nemcsak a párt­titkárnál, SzB titkárnál, több embernél tapasztalhatóejelen­ség, még olyanoknál is^akik azóta kerültek az Intézetbe., mióta Mészáros elvtárs a vezető - s van köztük olyan is,-aki mint elmondótta-lónyegében lekötelezettje Mészáros elvtárs nak, aki őt rehabilitálta a visszavételével, Ez-a^fíájókoztató már-a napokban érkezett be* erről eddig azért nem esett szó. fa rt J0Tudni kell* hogy György elvtárssal abban maradtunk, hogy | nem a leégetőbb probléma, mégis ennek ellenére nem sokára ^ rá egy jó hónapja dxpzemélyzeti osztály szátszórása kérdése v Ismételten felvetődött. Mészáros elvtárs Sasadi Zoltán ^ nevű ismerősének tett kijelentést arra vonatkozóan, hogy a személyzeti osztályt meg fogja szüntetni, neki mondták álljon Mészáros elvtárs mellé és akkor Mászáros elvtárs F nagyvonalúan intézi mert nagyvonalú ember pénzügyileg is, osak ne legyen önálló véleménye akkor nyugodtan élhet. ^ Most beszólt Mészáros elvtárssal, akit tájékozatott ne ér­zékenykedjen keresse az igazgatóval való kapcsolatot ós őt fogja megtenni személyzeti vezetővé. \ Mészáros elvtársnak olyanok az összeköttetései, hogy ő i _______________________________________^____________________ s ■■ — . -..................................................................................................................— . —­­:....................................... < - ' ■ . ' J tt // < ■' \ ; \ ’ ’’ • Y . ff , ff. *. . Aj- "ff " ffttV' ; ' """'a ", ; •; ■ • , •. $ ■ Í9 -

Next

/
Thumbnails
Contents