Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1967-10-12
/% r \ • MSZMP I.ker.Bizottsága SZIGORÚAN BIZALMAS I „1üÉ£--3a Készült: 18 példányban 1/125/1967. VB. Jelentés a KaMK bárt- és KaMas&Ki. vezetnének « u.j Razágsági irányítási rendszerre valo„felkészülés us bevezetés érdekében végzett eddigi tevékenységéről. Jelentésünk tartalmazza: I./ Mit tettünk eddig a felkészülés, a bevezetés órdokéb en* II./ A vezetés, az önálló gazdálkodásra való felkészülés helyzete, III./ További pártpolitikai ós gazdasági feladataink. )r I. A párthatározat megjelenését követően magunk elé azt a feladatot állítottuk, hogy a határozat lényegét, annak _ politikai, társadalmi, gazdasági célkitűzéséit minél előbb megismer,juk és képesek legyünk annak megértetésére. Elsősorban a párttagsággal, a gazdasági- vezetőkkel, és fis főtervezőkkel, majd a dolgozókkal ismertettük meg felai datainkat. Májusban összevont taggyűlésen tárgyaltuk meg a felkészülés akkori helyzetét. Ezt megelőzőon„széleskörű tájékozódást szereztünk úgy a párttagoktól, mint a pártonkivüli dolgozóktól, vezetőktől. Megállapíthatjuk, hogy a kommunisták, a gazdasági vezetők és' dolgozóink zöme holyesen és jól érti a gazdasági moch^hizmus b'évé'zebesének szükségességét és szerepet^ ennek több féle formában adták eddig is kozz elfogható Tőm;—:----------------------------Év elején még találkoztunk negativ nézetekkel. Pl.:- eddig is jo volt a gazdasági mechanizmus, csak rossz volt a vezetés, 1 - nem más,mint uj poziciók biztosítása, „- majd meglátjuk, hogy hogyan hajtják végre. ! — • / • <5^ | . i * s .1-......................................................................................................... „------------- w-;/v.......g: ■-> tó