Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1967-10-12

I / ‘ V á "w CT *va Az Intézet jövőbeni létét is többen kétségbe vonták. E negatív nezetekkel ma már ritkán találkozunk. Ma az a jellemző, bogy dolgozóink körében a helyi feladatok konkrét; ismerete iránt egyre nagyobb az érdeklődés. A felkészülés jelenlegi szintjén több „olyan fontos kórdós került előtérbe, amelyek tisztázása, konkró­­tiaálása szükséges úgy a gazdálkodás, „mint a vezetés ás n vAarahantás eredményessége érdekében, l Több fontos Kérdést kell a. kollektiv szerződés elő­készítése során is tisztázni. Emellett kidolgozás alatt van a kereskedelmi árszint, a belső kalkuláció egysége­sítése. továbbá a PM, rendeleteknek megfelelően fa mintegy 22-23 %-os árengedmény feltételei. Ennek meg— •v felelően 1968-től a kötelező nyereség-hányadunk ’ az ossz bérnek,mintegy %-a lesz.]Jelenleg-'az össz pm "termelésnek finintegy 4o %-a a kötelező nyereség-hányadunk. Pontos törekvésünk volt,_hogy a felső- ós középszintű vezetőink vezetési színvonalának növelésével biztosít­suk az egységes vezetést. Úgy értékeljük, hogy ezt a célkitűzésűnket a fő„gazda-„ sági egységek vezetőinél részben elértük, a középszintű vezetőknél még e téren vannak tennivalóink. Felülvizsgáltuk az egységes vezetési követelményeknek megfelelően a káder- és káderutánpótlás helyzetünket. Megállapíthatjuk, hogy a jelenleg; vezetői beosztásban lévő oly'társ ak zöme Kepes a me'gn ov elfedett v eVeiési ~ igényeknek 'megfelelő' vezetésre. Eddig 4 vezetőt vál­­rt tói tünk tete ,miuián az egységes vezetési követelmény eknek nem tudtak megfelelni. Szervezett formában mintegy 2oo elvtárs vett részt '2 'he t'e's mechanizmus] is mer tető 'ianf'ályamon.' A részi­­vevők: sok hasznos' elméleti és gyakorlati vezetési ta­pasztalatot szereztek. Vezetőink nagy részével sikerült megértetni, hogy a „ tervezőintézeteket jellemző monopol helyzet megszünó­­sóvel s aj át magunk f el ad at a a f o ly amat os f og la lkoz - tatottság biztosítása. Megkezdtük a belső gazdálkodás alapját képező adatok„ összegyűjtését és feldolgozását. Ezek az adatok képezik az eddig elkészült előzetes terv-tanulmányok alapját. . / . 1 -fi,' • fi-' L;. | I ' I I tó : í____________a5___________________________:

Next

/
Thumbnails
Contents