Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.6.a/3)

1981-01-09

i < 7./ Kerületünkben működő intézmények, vállalatok a takarékossági intézkedések végrehajtására tervet dolgoztak ki és ennek végre­hajtását mindenütt megkezdték. Cél volt, hogy ésszerű takarékos­ság mellett a működési feltételeket biztosítsák. Ennek érdeké­ben különböző szervezeti módosításokat is végrehajtottak, mint pl. tevékenységi körök összevonása, központi lelróiroda létre­hozása, építésvezetőségek összevonása, ill. centralizálása. A takarékos szemléletmód terjedése mellett van olyan tapaszta­latunk is, hogy helyenként az anyagi ösztönzés, a státusz kötött­ség, az egyszerüsitési eljárások, elképzelések késése, a koráb­ban megjelenő és még hatályban lévő párt, állami határozatok r) mint pl. a képzési formák, időtartamuk, stb. a takarékossági elképzelésekkel és feladatokkal ellentétben állnak, azokat is /•>, | j£elül kellene vizsgálni. || 8./ l98o-ban a pártszervezetek irányításával, a szakszervezetek | és a KISZ bevonásával tovább folytatódott a szocialista munka- i _ verseny, melynek fo formája a brigádmozgalora volt. A XII. kongresz- fi szus, valamint hazánk felszabadulásának 35 évfordulója tisztele­tére a munkaverseny uj felajánlásokkal bővült. A brigádok válla­­lásai igazodtak a vállalati célkitűzésekhez: elsősorban a gazdálkodás javítására, a minőség növelésére, a határidős kötelezettségek teljesítésére irányultak. Ezen kivül a legtöbb helyen szerepelt a takarékosság, a piacképesség megteremtése, vagy fokozása, a munka és technológiai fegyelem javítása. A normarendezést végrehajtó vállalatok az előkészítés idején, de a bevezetésnél is fokozottan támaszkodtak a szocialista brigádok­­► '* ’ ra. A verseny keretén belül került sor vállalatainknál és szövet­kezeteinknél a kommunista szombatok megszervezésére, melynek munkabérét a dolgozó kollektívák fővárosi gyermekintézmények j támogatására ajánlottak fel. § f-JKra Wm 1 ' ■ ~ z : . .. Y ' ■ . ... Y. ' 7 : • • ; ■ ; . ' ' ' ’ 7 ' '

Next

/
Thumbnails
Contents